Copyright 2020 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

IMG 0829


2019. december 07-én a 7-8., valamint a gimnáziumi osztályoknak pályaorientációs napot tartottunk.

 

A pályaorientáció folyamata a különböző szakmákkal kapcsolatos tájékozódás, keresgélés, a különböző szakmák közötti eligazodás. Tágabban azoknak a személyes kompetenciáknak, készségeknek a megszerzését jelenti, amely előkészíti az ember – pálya – környezet megfeleltetését. Ez, az önismeret megszerzésén túl a pályaismeretet, illetve a munkaerő piaci ismeretek megszerzését és feldolgozását is magában foglalja. Tehát a pályaorientáció nem csupán a különböző szakmákról, de önmagunkról, és a minket körülvevő társadalmi környezetről szerzett ismereteket is magába foglalja. Ahhoz, hogy jó döntést hozhassunk/hozhassanak a gyermekek ebben a fontos kérdésben négy dolog szükséges: reális kép önmagunkról, széleskörű ismeretek a választható szakmákról, a munkaerőpiaci környezet ismerete, a képzési lehetőségekre vonatkozó ismeretek.
Ennek jegyében a felső tagozatos évfolyamok kerekasztal beszélgetéseken vettek részt, melyben különféle szakmákkal, foglalkozással ismerkedhettek meg, mint például színészet, rendőr, informatikus-hangtechnikus, üzletvezető, katona. Rövid szünet után önismereti foglalkozáson vettek részt, ahol célunk az volt, hogy a sikeres pályaválasztáshoz szükséges szemléletmódot próbáljuk kialakítani a gyermekekben. Végezetül kiscsoportos foglalkozásokon átbeszélték a nap történéseit.
A gimnáziumi osztályoknak dr. Urbányi Béla a Szent István Egyetem rektorhelyettese beszélt a tudatos pályaválasztás fontosságáról, majd egy rövid szünet után kiscsoportos, forgószínpad szerű interaktív beszélgetésekre került sor. Itt a gyerekek egyetemistákkal beszélgethettek, különféle szakmákról, foglalkozásokról. Volt orvostanhallgató, tanár-, mérnök-, jogászjelölt, szociális munkásnak tanuló. Megismerhették az egyetemi évek sokszínűségét, a tanulás nehézségeit. Megtudhatták, milyen irányba indulhatunk végzettségünkkel és mi vár rájuk a munka világában. Végül Zimányi Géza az Optic One vezetője tartott plenáris előadást.

Az előadók és meghívottak sok segítséget nyújtottak a pályaválasztás nem könnyű döntéseihez és a személyes beszélgetések alkalmával megszívlelendő tanácsokkal és biztatással látták el diákjainkat.

Pálfi Mariann