Copyright 2019 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

cultura advent calend


Ismét eljött az Advent, a várakozás ideje, s néhány hét múlva ránk köszönt Karácsony szent ünnepe. Advent a karácsonyt megelőző négy hetes időszak, amely az örömteli és meghitt készülődés, várakozás jegyében telik.

 

A Fény várásának időszaka ez, hiszen valamennyien az Úr eljövetelére, Jézus születésére készülünk, s évről évre felfedezzük annak szépségét, hogy Krisztussal való találkozás felé haladunk. Készületünkként december 15-én iskolánk aprajának-nagyjának is ilyen örömteli készülődésben volt része, melynek során, vidám programokon vettek részt a gyermekek, osztályok, évfolyamok.

1.a

Ma este december 15-én gyújtjuk meg a harmadik gyertyát, mely szívünkbe az örömöt hozza. Az iskolába is az öröm érkezett, hiszen ma nem tanultunk, ma nem kellett figyelni a szépírásra, hangos olvasásra, pontos számolásra. Adventi kopogtatót, papírhengerből „vidám karácsonyfát” készítettünk. Végre munka közben lehetett beszélgetni, sőt énekelni is. Mikor elfáradtunk mesét hallgattunk, majd újra kézműveskedtünk. Legnagyobb örömünkre a hó is egész délelőtt esett, így vált teljessé ez a nap.

Zsók Csilla

1.b

December 15-e délelőtt advent jegyében telt az 1.b osztályban. Ünnepi verseket mondtunk, meséket adtunk elő és dalokat énekeltünk. Kézműveskedtünk a gyerekekkel, tortacsipkéből alkottunk angyalt. Adventi témában oldottunk meg rejtvényeket, feladványokat.

Szabóné Puzsier Katalin

2.b

Szombaton hideg, hóeséses napra ébredtünk. Minden 2.b-s kisdiák vidáman, kipirulva, rögtönzött hócsatából érkezett meg osztályába, ahol izgalmas délelőtt várta őket.
A reggeli ima után Jézus születésére való várakozás négyhetes időszakáról beszélgettünk, majd karácsonyi dalokat énekeltünk, tanultunk. Ezt követően egy égig érő karácsonyfa történetével ismerkedtek meg a gyerekek, majd pedig egy tanulságos mesét hallgattak meg egy karácsonyi manóról. A nap további részében kézműves foglalkozáson szülők, nagyszülők, testvérek számára készítettünk szebbnél szebb meglepetés ajándékokat.

Bretusné Baráth Lilla

3.a

December 15-én a reggeli ima után megbeszéltük az adventi jócselekedeteket, majd a 3. évfolyam három osztályával a betlehemes műsorra készültünk.  A próbát a tornateremben tartottuk.  Tízórai után a 3. adventi gyertyagyújtásra összeállított kis műsorunkat próbáltuk, furulyán eljátszottuk az adventi énekeket, a verseket elmondtunk és az elmélkedések szövegeit olvastuk el. 10 órától fogadtuk a szülőket, akikkel az adventi vásárra készítettünk asztaldíszeket és karácsonyfára való csillagokat fontunk papírból. Közben teáztunk, süteményt falatoztunk, zenét hallgattunk. Hangulatos délelőttöt töltöttünk együtt!

Pozsonyi Béláné

3.b

Napunkat Luca búza ültetésével kezdtük, miközben beszélgettünk a téli ünnepkör néphagyományairól.
Ezután három csapatban dolgoztak a gyerekek: karácsonyi könyvjelző, karácsonyi dísz és karácsonyi illatos tasak készült, miközben karácsonyváró zenét hallgattunk és a kedves szülők jóvoltából finomakat ettünk, ittunk.
Napunk zárásaként a szabadban örültünk az első hónak.

Rónainé Bodnár Judit

3.c

December 15-én, szombaton Adventi kézműves projektnapot tartott a 3. c osztály.
Reggel elmélkedéssel indult a napunk. Utána Betlehemes próbáját tartottuk a 3 évfolyam részvételével. Majd kézműveskedésen vettünk részt. Az adventi vásárra karácsonyi asztaldíszt, termésekből gyertyatartót, szüleinknek pedig ajándékképpen dió és papír karácsonyfadíszt készítettünk. Mindannyian örömmel vetünk részt ezen a napon.

Fülöp-Pusztai Pupos Miklós

4.a

A december 15-i munkanapunk egy igazán különleges nap volt. Egyrészt, mert szombaton is ugyanazzal a lendülettel keltünk fel és vettük az iskolatáskánkat a hátunkra induláskor, azonban nem nyomták nehéz könyvek, füzetek a hátunkat. Ez a napunk merőben más volt, mint a megszokott hétköznapok. Örömmel léptük át az iskola kapuját, egyrészt, mert az idei első hó is megörvendeztetett reggelre bennünket, másrészt pedig, mert tudtuk, hogy a napunk a készülődésről, a várakozásról, az adventről fog szólni. Kezdetnek egyből megbontottuk a hagyományos iskolai padsorunkat és takaros kis szigeteket, csoportokat hoztunk létre segítségükkel. Éva néni egy szép mesét olvasott el nekünk a reggeli imánkat követően, mely a szeretetről szólt, majd Anita néni és Éva néni szebbnél szebb ötleteket hozott, amelyekkel az iskolai adventi vásárra készülhetünk, barkácsolhatunk. Készítettünk karácsonyfadíszeket, csillogó angyalkákat, fodros szoknyás díszeket, kincset rejtő képeslapokat. Ezen a napon a szokásosnál is többet beszélgethettünk egymással, ötleteket adhattunk társunknak, segíthettük őt ötletei megvalósításában. A nap végére még egy szép téli mese is belefért az időnkbe. Igazán hasznosan és vidáman tölthettük ezt a csöppet sem hétköznapi „szombat-hétfőnket”

Tóbiásné Gyimesi Anita

4.b

XII. 15-én szombat délelőtt 8.00-tól a 4.b osztály az adventi vásárra készülődött . Csak a tízórai szünet szakította meg az osztály 12.00 óráig tartó kézműveskedését. Karácsonyfára akasztható díszeket készítettünk. Ezek a díszek fonalból, raffiából és fakarikából készültek, melyeket a gyerekek alkottak meg és díszítettek fel. A munkálatok jó hangulatban teltek.

Roxinné Horváth Hajnalka

5.a,b

December 15-én, szombaton az ötödik évfolyamosok kézműveskedéssel kezdték a tanítási napot. Az adventi vásárra és saját részre készítettünk ajándékkísérő kártyákat. Majd alaposan felöltözve elindultunk következő úti célunk felé, a Nagytétényi Kastélymúzeumba. Az épület bejáratáig a gyerekek hatalmas hócsatával és óriáshógolyók készítésével élvezték az első havas decemberi napot. A termekben különböző módon feldíszített karácsonyfák pompáztak. Voltak fából, tésztából, kerámiából, textilből, papírból, fényképekből álló kompozíciók. Az órakiállítást is megtekintettük. A hazafelé tartó úton az ötödikesek ismét belemerültek a téli időjárás szépségeibe, a friss levegőn továbbra is a hó foglalta le őket leginkább.

Pintér Krisztina és Muskovits Zoltánné

6.a,b

Ezen a napon a két 6. évfolyamos osztály az iskola falain kívül szervezett programot. Elsőként a Szent István Bazilikát tekintettük meg, melyben közös imádsággal készültünk az ünnepekre. A továbbiakban az Elevenpark nyújtott remek lehetőséget a gyerekeknek a felhőtlen játékra és a közösségépítésre. Adventi készületünket és a szombati nap varázsát a hóesés tette teljessé.

Harmat Luca és Kovács Mónika

7.a,b

Szombaton a hetedik évfolyamos gyermekekkel közösen ádventi készülődést tartottunk, melynek keretében beszélgettünk, barkácsoltunk és zenét hallgattunk. Nagy meglepetésünkre új szekrényeket kaptak osztályaink, így a barkácsolást követően átrendeztük osztálytermeinket. A gyermekek legnagyobb örömére hógolyózással, majd pizza evéssel zártuk napot. A közös alkotás és a közös munka mindannyiunk épülésére szolgált.

Ruff Enikő és Weil Adrienn

8.a,b

December 15-én szombaton a 8. évfolyammal gyönyörű hóesésben korcsolyázni mentünk a Városligeti Műjégpályára. Ezt a napot sok iskola kihasználta, hogy hódoljon a téli sportnak. Rengetegen voltunk és sok ismerőssel találkoztunk. Estünk-keltünk, sokat nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Hazafelé megálltunk egy pizza szeletre is. A hóesés a közlekedést megnehezítette, ezért jobban kellett figyelnünk az átszállásoknál, de szerencsére épségben és időben hazaérkeztünk.

Dornbach Katalin és Gelencsér Gábor

9.a

Októberben arra készültünk, hogy a szombati munkanapot sportolással töltjük - már az új épület tornacsarnokában. Ez számunkra 'kilencedikesek' számára egyben a 'honfoglalást' is jelentette volna - végleges termünk birtokbavételét a gimnáziumi szárnyban. Akkor tanítási órákat tartottunk, még ideiglenes helyünkön. Az elmaradt mozgásért - a tanítási év közben lebonyolított, azóta lezajlott költözködés feszültségeit is levezetendő - most a második decemberi szombati munkanapon kiadós korcsolyázással kárpótoltuk magunkat a Városligeti Műjégpályán - impozáns környezetben. Reggel időben indultunk, hogy a 9 órai nyitásra odaérjünk, hiszen sejtettük, nem mi leszünk az egyetlenek, akik célpontul ezt a helyet választják  - nem csalatkoztunk. Az idei első hóesés sokakat kicsalt a szabadba, s a korcsolyázást igen hangulatossá tette. Kihevültünk, de át is fagytunk. Jól esett hát ezután a forró tea és a hangulatos teázó melege, ahol beszélgetés közben szinte megállt az idő. A végén a fiúknak kapkodva kellett az utolsó nutellás palacsintáikat lenyelniük ahhoz, hogy a kiszemelt vonatot elérve a hetedik óráról való kicsengetés időpontjában ismét Érd alsón legyünk. Néhány sebtiben leküldött falat és egy-két jégen landolás ellenére (vagy éppen ezért) "Megérte!" volt egyikük elpilledt konklúziója hazafelé útban!

Reményi Lászlóné Somlai Judit

 

Karácsonykor a remény, az újjászületés, az örömet hozó fény érkezik meg világunkba. Jó lenne, ha a karácsonyfa alá nem csak az ajándékokat helyeznénk el, hanem szívünk szétáradó szeretetét is! A szeretettel megteremtődik az egymás iránti türelem, tisztelet, a másik megértésének szándéka, segítésének készsége is. A szeretet az egyetlen kincs, amely növekszik, ha pazaroljuk.
Karácsonykor nyissuk meg szívünket az örömre, a mások iránti szeretetre; kedves szóval, mosollyal közeledjünk egymáshoz. Kívánjuk mindannyiuknak, hogy a szeretet és a vele együtt járó békesség tegye széppé az ünnepünket! Kívánjuk, hogy ez az ünnepi idő segítse Önöket testi, szellemi és lelki megújuláshoz, feltöltődéshez, hogy az új esztendőt új szívvel és újult erővel kezdhessük.