Copyright 2018 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

DSCF18421023



Iskolánkban 2018. október 19-én ünnepi hangulatban gyűltünk össze a tornateremben, ahol megemlékeztünk 1956 hőseiről, országunk sorsfordító eseményéről.

 


A 8-9. évfolyam lelkesen készült Reményi Lászlóné Somlai Judit, Dornbach Katalin és Gelencsér Gábor osztályfőnökök vezetésével, hogy méltóképpen adják át a többi évfolyamnak a történtek jelentőségét, nagyszerűségét; példaként állítva a forradalmár ifjakat a mai diákok elé.
Október 23-án az egyetemi ifjúság és a hozzá csatlakozó tömeg azt mondta: ne legyen akárhogy! Elég volt a megalázottságból, a félelemből és kiszolgáltatottságból, az éjszakai elhurcolásokból és a rögtönítélő népbírósági perekből.
E gondolatok köré épült a nyolcadik és kilencedik évfolyamos tanulóink megemlékezése, mellyel korabeli hangulatot teremtettek. Így az iskola többi tanulója is beleképzelhette magát az akkori diákság helyzetébe, beleélhette magát forradalmi lelkületébe.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, s az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.
1956 forradalma és szabadságharca gyökér számunkra. Nem szabad, hogy emléke kivesszen, a Nemzet fölvirágoztatásáért nekünk is fáradni kell. Keresztény emberként, helytállással és imádsággal.

Pálfi Mariann