Copyright 2017 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

DSCF5158





„Segíts Urunk, hogy gyermekeinket ne csak megújult épület, de szeretetteljes nevelői légkör vegye körül, kérjük Urunkat az Ő édesanyját!”

.

 

Szép napra virradtunk október 5-én, mely minden tanulónak és dolgozónak igazi ünnep volt. Ekkor áldotta meg iskolánkat Spányi Antal megyéspüspök atya abból az alkalomból, hogy az idei tanévünket már a megújult-megszépült épületben kezdhettük. A nyár folyamán sor került az intézmény teljes energetikai felújítására, a nyílászárók cseréjére, külső szigetelésre és festésre is.

A tornateremben megtartott szentmisén a diákokon, az iskolai dolgozókon, a szülők képviselőin kívül magas rangú helyi, és megyei vendégek is részt vettek.

Püspök atya örömmel adta áldását szépen felújított iskolánkra, megköszönve mindenkinek a  munkáját, aki bármilyen módon lehetővé tette és segítette ezt a komoly beruházást. Beszédében a gyerekekhez szólva kiemelte, hogy milyen fontos a becsületes helytállás, kötelességeink teljesítése.

„Segíts Urunk, hogy gyermekeinket ne csak megújult épület, de szeretetteljes nevelői légkör vegye körül, kérjük Urunkat az Ő édesanyját!”

     Dornbach Katalin