Copyright 2017 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

Az Irgalmasság Szentévéhez kapcsolódóan választottak témát a fiatalok, a 2016-os székesfehérvári egyházmegyei ifjúsági zarándoklatra, amelyre meghívást kaptak az idén bérmálkozó hittanosok is. A Mórról Bodajkra tartó úton, az irgalmasság lelki cselekedeteit gondolták végig több szempontból, és erősödtek meg az irgalmas szeretet gyakorlásában. Az irgalmasság arcai” elnevezésű találkozó záró szentmiséjében Spányi Antal püspök arra bíztatta a résztvevőket, vigyék élő hittel, tanúságtevő szeretettel Isten irgalmasságát a világba.

 

8.b osztályból öten vettünk részt a Krakkói ifjúsági találkozó előtalálkozóján Passauban.

Az utat Spányi Antal püspök úr nagylelkűsége tette lehetővé. Több országból jöttek el az eseményre: Erdélyből, Magyarországról és Németországból.

Május 18-án reggel hét órakor indultunk el az iskola elől. Másfél óra utazás után felvettük az Egyházmegye többi tanulóját is. Fél négy körül megérkeztünk és elfoglaltuk a szobáinkat. Első nap este ismerkedős játékokat játszottunk és egy koncerten vettünk részt. Az első napot imádkozással zártuk a szállás gyönyörű kápolnájában.

Szombat reggel fél nyolckor volt ébresztő, ami után reggeliztünk. Délelőtt kis csoportokban hittanos beszélgetések voltak, amiket egy-egy atya vezetett. Ebéd után úgynevezett „workshopokon” vettünk részt, ahol állomásokon különböző feladatokat kellett teljesítenünk jutalmakért cserébe. Az esti mise után sétáltunk még egy kicsit a városban, majd megnéztük a városháza épületét. Fürdés után a legtöbben már álomra hajtották a fejüket.

Utolsó nap, vasárnap reggel fél hatkor volt ébresztő, amit pakolás és reggeli követett. Nem sokkal később elindultunk hazafelé. Az út végén elbúcsúztunk egymástól, az újonnan szerzett barátoktól és boldogan, élményekkel gazdagon tértünk haza.

Pitter Margit 8.b.