Copyright 2018 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

IMG 0052




Húsvét után két héttel, április 14-én tartottuk az Elsőáldozást.

 

 

A harmadik évfolyamból összesen 36 gyermek találkozhatott először Jézussal az Oltáriszentségben. A délelőtti szentgyónás és próba előtt öt gyermek részesült a Keresztség szentségében, szép és megható pillanatokat szerezve számunkra. Gyönyörű napsütéses időben vonultunk át a templomba, ahol délután három órakor kezdődött az ünnepélyes szentmise. Ferenc atya beszédében kiemelte, hogy milyen fontos a feltámadt Jézussal való találkozás az Eukarisztiában. Egyben buzdította is a gyermekeket, hogy keressék ezt a találkozást minél többször a rendszeres szentmise látogatásban és gyakori szentáldozásban. A szentmisét különösen felemelővé tette a szívből jövő lelkes énekszó, ami még színesebbé tette közös ünnepünket.

„Jézus életem, erőm, békém, Jézus társam, örömöm, benned bízom, Te vagy az Úr, már nincs mit félnem, mert bennem élsz, már nincs mit félnem, mert bennem élsz.”

Dornbach Katalin