Copyright 2018 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

DSCF6841

Iskolánk a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében „ Minden forrásom belőled fakad” címmel hittanversenyt rendezett három kategóriában, amelyre Egyházmegyénk valamennyi iskolája elfogadta a meghívást. Ezen a versenyen az Eucharisztia szentírási előképeire irányult a figyelmünk.

 

A 3-4. osztályosok rajz kategóriában indulhattak, tőlük tetszőleges technikával elkészített alkotásokat kértünk. Két szentírási részlet közül választhattak, „A csodálatos kenyérszaporítás”, vagy „A kánai menyegző” egy-egy  jelenetét ábrázolhatták. Igen nehéz dolga volt a zsűrinek, a 198 pályamű között nagyon színvonalas munkák közül kellett kiválasztaniuk a legszebbeket.
Az 5-6. osztályosok elbeszélés írásában fejthették ki, hogy milyen lehetett Jézus csodáinak részese lenni.
A csapatversenyre iskolánkban került sor. A 7-8. osztályosok egy izgalmas, játékos, vidám hangulatú vetélkedőben mérkőzhettek meg egymással, amelyben bemutathatták a Szentírás szövegeiben való jártasságukat, kreativitásukat és logikus gondolkodásukat.

A versenyen a következő eredmények születtek.

RAJZ:

I. helyezés : Móré Melinda Dóra – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

II. helyezés : Winter Zóra – Budaörs, Mindszenty József Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

III. helyezés : Sárközi Zsófia – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola

ELBESZÉLÉS:

I.helyezés : Staudt Anna – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola

II.helyezés : Krasznai Kinga – Ráckeve, Szent Imre Katolikus Általános Iskola

III. helyezés : Farkas Réka Rebeka – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

HITTAN CSAPATVERSENY:

I.helyezés : Beck Sára, Fürész Boglárka, Neubauer Gergő – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola

II. helyezés : Jankovics Zoé Réka, Lőrincz Luca, Németh Eszter Rozália – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

III. helyezés : György Réka, Hidas Blanka, Szekernyés István – Tatabánya, Szent Margit Általános Iskola

Ferenc atya zárszavában kihangsúlyozta, hogy ez a vetélkedő is hozzájárult ahhoz, hogy lélekben jól fel tudjunk készülni a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus méltó megünneplésére.

                                 Dornbach Katalin

                                        hitoktató