Copyright 2020 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

IMG 1707


Iskolánk ebben a tanévben is a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében rendezett hittanversenyt 2020. január 22-én.

 

Három kategóriában „Minden forrásom belőled fakad III.”címmel, amelyre Egyházmegyénk hat iskolája fogadta el a meghívást. Ezen a versenyen a szentségi Jézussal való személyes találkozásunkra irányult a figyelmünk.
A 3-4. osztályosok rajz kategóriában indulhattak, tőlük tetszőleges technikával elkészített alkotásokat kértünk, amelyen az első szentáldozásukról rajzolhattak. Igen nehéz dolga volt a zsűrinek ebben az évben is, a 150 pályamű között nagyon színvonalas munkák közül kellett kiválasztaniuk a legszebbeket.
Az 5-6. osztályosoktól  „A legszebb szentáldozásom” címmel beszámolót kértünk, amelyben a szentségi Jézussal való legbensőségesebb, személyes találkozásuk élményét oszthatták meg.
A csapatverseny helyett ebben az évben kicsit újítottunk. A 7-8. osztályosok énekversenyen mérhették össze tudásukat. Szólókategóriában indulhattak egy kötelező és egy szabadon választott, az Oltáriszentségről szóló énekkel. Nagyon izgultak a versenyzők, mert nem könnyű feladatra vállalkoztak, hiszen bátorság kell egyedül, hangszer segítsége nélkül mások előtt énekelni, de gyönyörű, lélekemelő produkciókat hallhattunk.

A versenyen a következő eredmények születtek:

RAJZ:

I. helyezés : Wágensommer Mária – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola

II. helyezés : Schmausz Anna Sára –Budaörs, Mindszenty József Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

III. helyezés : Cseresznyés Dóra – Bicske, Szent László Általános Iskola

ELBESZÉLÉS:

I. helyezés : Bodor Bernadett – Ráckeve, Szent Imre Katolikus Általános Iskola

II. helyezés : Staudt Petra – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola

III. helyezés : Maschek Botond – Tatabánya, Szent Margit Általános Iskola

ÉNEKVERSENY:

I. helyezés : Nagy Kornélia – Budakeszi, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium

II. helyezés : Czirok Csenge – Budakeszi, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium

III. helyezés : Deminger Bence – Ráckeve, Szent Imre Katolikus Általános Iskola

Dornbach Katalin
hitoktató