Copyright 2017 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

DSCF2249

 

 


Tanév végi hálaadó szentmisére gyűltünk össze a Jézus Szíve templomban.

 

 

 

 

Ferenc atya szentbeszédében kiemelte a hála fontosságát életünkben. Nekünk is úgy kellene viselkednünk, mint az evangéliumban szereplő leprás embernek. 10 közül ő egyedül mondott köszönetet és érzett szívből jövő hálát a gyógyulásáért. Nagyon sok mindent köszönhetünk a Jóistennek, és Égi Édesanyánk közbenjárásának. Természetes, hogy minden tanévünket úgy kezdjük, hogy segítségüket kérjük munkánkra, életünkre, családjainkra. Ilyenkor év végén pedig köszönetet mondunk sikereinkért, kudarcainkért, örömeinkért, és nehézségeinkért is. Aki tud hálát érezni, az felismeri azt a szeretetet, amit másoktól kap, és ez teszi képessé arra, hogy ő is nyitott szívvel forduljon mindenkihez, mert így vagyunk igazi” Krisztus követők”.

„Mária Édesanyánk, sereged dala zeng ma az égig.

Küzdeni harcba siet, liliom lobogója fehérlik.

Csupa dal, csupa tűz, csupa élet,

Égi vezérünk győzni remélünk, mert Te velünk vagy és mi tevéled.”

                       Dornbach Katalin