Október 28-án, a 11. és 12. osztályos tanulóink részt vettek egy exkluzív, csak Marianumosoknak szóló vetítésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A néma forradalom című, az 56-os forradalomhoz kapcsolódó német filmet tekintettünk meg eredeti hanggal és magyar felirattal. A 2018-as filmet nem tűzték műsorra idén a mozik, de csak nekünk levetítették.
A megtörtént eseményeken alapuló történet középpontjában egy NDK-s végzős középiskolai osztály néhány tanulója áll, akik Nyugat-Berlinben ill. illegális rádióadásokból értesülnek róla, mi zajlik 1956. októberében Budapesten. Amikor az egyik adásban azt mondják be, hogy az orosz beavatkozások áldozatául esett Puskás Ferenc, úgy döntenek, kétperces néma csenddel tisztelegnek a forradalomban elesett magyar hazafiak emléke előtt. Az iskolában ebből botrány kerekedik, amely hamar magasabb szintekig gyűrűzik, és a diákok végül jóval többet kockáztatnak egy igazgatói intőnél.
A film komoly erkölcsi kérdéseket feszeget és roppant elgondolkodtató. Szó esik benne igaz barátságról, hűségről, mindeközben hitelesen ábrázolja a korszakot, a keleti blokkot elnyomó diktatórikus rendszert. Mindannyiunknak nagy élmény volt, sokat beszélgettünk róla még az iskolában is, mi hogyan cselekedtünk volna a helyükben.