Iskolánk, a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium „A testi-lelki irgalmasság szentjei: Árpád-házi Szent Erzsébet, Kalkuttai Szent Teréz és Tours-i Szent Márton élete” címmel 2023. január 25-én rendezte meg az egyházmegyei hittanversenyt.

Az idei esztendőben is 4 kategóriában nevezhettek az egyházmegye iskolái, akik közül 11-en fogadták el a meghívásunkat. A 3. és 4. évfolyamos tanulóktól tetszőleges technikával készített rajzot kértünk, amelyben a három szent életének egy-egy jelenetét ábrázolhatták. Az elbeszélés kategóriában három téma közül választhattak az 5. és 6. évfolyamos pályázók. „Kenyeret vittem a szegényeknek”, vagy „Találkozásom egy koldussal”, vagy „Lepratelepen jártam” címmel írhattak fogalmazást.

A gimnazisták a videó készítés kategóriában arról fejthették ki gondolataikat, hogy mennyire aktuális és útmutató számunkra napjainkban, ennek a három szentnek az életpéldája. A csapatversenyre iskolánkban került sor. A jó hangulatú vetélkedőn érdekes, változatos feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat. A versenyen a következő eredmények születtek:

Elbeszélés

I.helyezés: Tenk Marcell (Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola-Biatorbágy)

II.helyezés: Wágensommer Mária (Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola-Mór)

III.helyezés: Éhmann Bernát Antal (Szent László Általános Iskola-Bicske)

Rajz

I.helyezés: Szüts Barbara (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Székesfehérvár)

II.helyezés: Pudelka Alexa (Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola és AMI-Lajoskomárom)

III.helyezés: Harmath Kinga (Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola-Tatabánya)

Videó

Ebben a kategóriában 2 csapat kapott a részvételért oklevelet: Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Székesfehérvár és Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola-Tatabánya.

Csapatverseny

I.helyezés: Bodzsár Vanda és Lambert Ágota (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Székesfehérvár)

II.helyezés: Kárpáti Gergő és Török Pál (Szent László Általános Iskola-Bicske)

III.helyezés: Gerstenbrein Kira és Juhász Gábor (Szent Imre Katolikus Általános Iskola-Ráckeve)

A szervező iskola tanulói minden kategóriában versenyen kívül indultak.

Mindenkinek szívből gratulálunk, köszönjük a részvételt, az alapos felkészülést és felkészítést!

Szent Erzsébet!

Te Krisztus szemével néztél, Krisztus kezével adtál, Krisztus szívével szerettél… Segíts, hogy mi is Krisztus szemével lássunk, Krisztus kezével adjunk, az Ő szeretetével szeressünk. Remélünk benned, bízunk benned, Isten munkatársát látjuk benned, Krisztus szemével néző, Krisztus kezével adó, Krisztus szívével szerető Szent Erzsébet!

Dornbach Katalin hitoktató