A szalagtűző minden évben felemelő és gyönyörű esemény itt az iskolában, hiszen végzőseink ekkor kapják meg az előző napon megszentelt szalagjukat, amely az egész világnak hirdeti, hogy ők már az utolsó évet töltik a Marianumban. A kis kék szalag azt üzeni, hogy lassan kezdődik a búcsúzás folyamata és az „utolsók” sorozata: az utolsó kirándulások, az utolsó lelkinapok, az utolsó félévi bizonyítvány és még sorolhatnám. Sok-sok olyan megszokott alkalom, amely különleges hangsúlyt kap a búcsúzás előtt.

Kedves Végzősök! Legyenek különlegesek számotokra ezek az utolsó hónapok. Ne csupán tanulásban bővelkedjenek, hanem örömben, nevetésben, beszélgetésekben és álmokban is. Nagyon büszkék vagyunk rátok egyenként és örülünk, hogy általatok is gazdagodott iskolánk élete.

De, a következő hónapok nem csak a nevetésről és az „utolsók” sorának megünnepléséről fognak szólni. Komoly tanulásnak, az érettségire és a felsőoktatásra való felkészülésnek az időszaka ez. Bármennyire is okosan osztjátok majd be az energiátokat, szinte biztosan lesznek olyan percek, amikor fáradtnak, esetleg csüggedtnek, tanácstalannak fogjátok érezni magatokat. A nehézségek közepette előfordulhat, hogy elfeledkeztek egy el nem hanyagolható tényezőről; a saját felelősségetekről.

 “Majd Isten gondot visel rám, majdcsak sikerül valahogy az érettségi!” – gondolhatjátok, de tenni érte nagyon nehéz! Sokkal kényelmesebb várni és nem cselekedni, mint erőt venni és lépéseket tenni.

Nagyon sok dolog múlik rajtatok! Isten számít rátok, a tetteitekre, a saját befektetett energiátokra. Ő nem élettelen bábokat teremtett, hanem embert a Maga képmására. Értelmet és akaratot adott nektek. Képesek vagytok döntéseket hozni. Képesek vagytok döntéseket hozni. És van számtalan dolog, amit Isten nem fog helyettetek elvégezni, várhattok akár évekig. A kegyelmével megsegít titeket, nem hagy magatokra, de van, amiben nektek kell helyt állni.

Miben is kell felelősséget vállalnotok? Felelősséget kell vállalni a döntéseitekért és a meg nem hozott döntéseitekért, azok következményeiért. A jövőtök ugyan Isten kezében van, de felelősséget kell vállalnotok a terveitekért, célkitűzéseitekért, hogy értelmesen éljetek, ne céltalanul bolyongjatok. 

Az elmúlt hónapokban kíváncsian figyeltük az első magyar Nobel-díjas nő Karikó Katalin gondolatait. Szerinte a legfontosabb, hogy mindenki a saját feladatával foglalkozzon. „Amikor egy pályázatomat elutasították, kirúgtak vagy lefokoztak, mindig azon gondolkodtam, hogyan tudom legközelebb jobban megírni a pályázatot, vagy miként tudok még jobban dolgozni. Erre fókuszáltam, mert csak erre volt ráhatásom” – fogalmazta meg üzenetét Karikó Katalin. Ő azt tanácsolta a fiataloknak, hogy élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. Azt is mondta, fontos, hogy a fiatalok megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, megtanulják a stresszt kezelni. Ezek mind nagyon fontos tanácsok számotokra.

Mi, tanáraitok, imádkozunk értetek, tesszük ezt minden délben a kápolnában az Úr angyala imádság után. Azért imádkozunk, hogy rátaláljatok a saját utatokra, hivatásotokra, családotokra, életetekre.

 

Takácsné Tóth Noémi igazgató