1. január 5-én pénteken reggel indultunk Dobogókőre gyerekekkel, szülőkkel, összesen 29 fővel. Szép, napsütéses idő volt.

Miután megérkeztünk, megebédeltünk. Zöldborsó leves volt, bolognai spagetti és palacsinta. Ebéd után elfoglaltuk a jurtáinkat.

Délután az első túránk a Zsivány-sziklákhoz vezetett. Jól esett a séta a friss, tiszta levegőben. Visszafelé a dobogókői kilátóhoz mentünk. Vacsora után az esti ima következett, amelyet a Siketek Mária-kegyhelyénél költöttünk el. Imádkoztunk a békéért, családunkért, kértük a Szűzanya segítségét. Ima után a jurtákban társas játékot játszottunk, kártyáztunk, jókat nevettünk. Este, lefekvés előtt még a kályhát megpakoltuk fával, hogy reggelig tartsa a meleget.

Másnap reggel esős, ködös időre ébredtünk. Ennek ellenére reggeli után felkerekedtünk, és elindultunk egy egész napos túrára. Útközben akadtak nehézségek is, egy kislánynak levált a csizmája talpa. Csodaként éltük meg, hogy egy anyukánál volt pót cipő, így nem okozott fennakadást ez a kis kellemetlenség. Vacsora után az esti imát a Zsindelyes-vendéglőben tartottuk, mivel erősödött az eső. Hálát adtunk mindenért, ami a nap folyamán történt velünk.  Az esős időjárás ellenére mégis sok megköszönni való akadt…

Vasárnap, reggeli után a Manréza Lelkigyakorlatos Házban részt vettünk a szentmisén, ezzel zártuk a tábort.

Jó volt újra együtt tölteni az új év első napjait!

 

Pozsonyi Marika néni

of., tábor szervezője