A tavaszi szünet után iskolánk hetedik évfolyama a Székelyföldre, Sóvidékre utazott a Határtalanul pályázat keretében. A négynapos tanulmányi kirándulás minden költségét pályázati pénzből tudtuk fedezni, a szülőket nem terhelte semmilyen kötelező kiadás.

  1. nap

Április 10-én a hajnali órákban indult a csapat. A hosszú, 12 órás utat egy nagyváradi városnézéssel tettük elviselhetőbbé. Megtekintettük a Kőrös-parti város nevezetességeit, betértünk a múzeumszerű belső térrel rendelkező Góbé Csárdába, ahol Pápay Zoltán helytörténész avatott be bennünket a magyar őstörténet titkaiba, majd kalauzolt minket végig a késő középkori váradi váron. Tiszteletünket tettük Szent László szobránál, átsétálunk a város emblematikus épületén, a szecessziós stílusban épült Fekete Sas palotán, gyönyörködtünk az Unirii téren álló impozáns épületekben, a Városházában és a Görögkatolikus Püspöki Palotában. Majd a Sebes-Kőrös túlpartját tekintettük meg, a Nagyváradi Állami Színházat és a sétáló utca színes, díszes házait.

Ezt követően ismét buszra szálltunk, és meg sem álltunk Erdély-kapujáig, a Réz-hegységben magasodó Királyhágóig. Sokáig itt húzódott a Partium és Erdély határa.

Úti célunkra, Székelyszentkirályra román idő szerint este kilenckor érkeztünk meg éhesen, kissé elgémberedett lábakkal. Kalandos volt az utolsó 100 méter, mert Székelyszentkirály közepén egy kissé rozoga, a tábla szerint max. 3,5 tonnát elbíró, recsegő, ropogó fahíd állt utunkba. A 24 tonnás busszal nem mertünk áthajtani rajta, így innen gyalog tettük meg az utolsó pár métert. Kedves vendéglátóink finom vacsorával vártak bennünket, rögtön az első este meg is kóstolhattuk a csorbát, ami mindannyiunknak nagyon ízlett.

  1. nap

Csütörtök reggel ismét korán keltünk, 9 órakor már a szovátai általános iskolában volt jelenésünk, ahol találkoztunk az odajáró hetedikes diákokkal. Bemutattuk nekik településünket, Érd nevezetes épületeit és iskolánkat. Megnéztünk egy rövid filmet a vendéglátó iskoláról, majd párokba állva interjút készítettek diákjaink az erdélyi kortársaikkal. Kifaggatták őket többek között arról, melyik a legjobb osztályzat Romániában, milyen tantárgyakat tanulnak hetedikben, kell-e jövőre felvételizniük, van-e iskolai egyenruhájuk stb. Miután megajándékoztuk egymást, mi Balaton szelettel kedveskedtünk nekik, a Marianumosok pedig egy-egy helyes tasak fürdősót kaptak, búcsút vettünk egymástól.

Felsétáltunk a szép monarchiakori villaépületek és gyógyszállók előtt a sós vizű Medve-tóhoz. A világ legnagyobb heliotermikus tavát évente rengeteg gyógyulni vágyó keresi fel, és mártózik meg a 35 fokos vízben. Ezt követően az erdőben túráztunk és megmásztuk a szovátai kilátót. Útközben megcsodáltuk a sókiválásokat, és gyógyiszapot kentünk a kezünkre.

Következő úti célunk a Kárpát-medence legjelentősebb sókitermelő vidékének központja, a Parajdi Sóbánya volt, melynek már csak a megközelítése is hatalmas kaland volt. A bánya buszára átszállva másfél kilométer hosszan haladtunk le a hegy gyomrába, majd lépcsőkön haladtunk tovább lefelé, míg elénk nem tárult egy hatalmas föld alatti világ játszótérrel, kalandparkkal. A 120 méter mélyen található tárnákból kialakított terület nemcsak turisztikai attrakció, hanem a légúti megbetegedésben szenvedők kezelését is szolgálja. Azt tartják, hogy a parajdi sótömb 100 évig elegendő lenne Európa teljes lakosságának. Az egyórás sós levegőjű szabadprogram után visszamásztunk a bánya buszához, és visszatértünk a földfelszínre.

Programunk továbbra is a só jegyében telt, Korondon felkerestünk egy sóvágóműhelyt, ahol megtudtuk, mi minden készülhet a kibányászott sóból. A nagy sótömbök vágása közben mi is belélegezhettük a gyógyhatású sót. Sokan kedvet kaptak sókészítmények (fürdősó, sópárna, fűszersó) vásárlásához.

Ezt követően Józsa László, Korond leghíresebb fazekasa, a népművészet mestere és felesége, Julianna mutatta be nekünk, hogyan lesz az agyagból műalkotás. 24x kell kézbe vegye a keramikus a tárgyat, míg elnyeri végső formáját és színét. Élmény volt őket alkotás közben látni. Megtudtuk, hogy minden korondi műalkotást kétszer kell 1000 fokon kiégetni. A bazársoron lehetőségünk nyílt vásárolni is.

Szállásunk felé tartva tiszteletünket tettük Farkaslakán Tamási Áron sírjánál. A sírkert előterében álló emlékmű, mely az író hőseit, Ábelt, Magdót és Jégtörő Mátyást ábrázolja, Szervátiusz Jenő és fia, Tibor alkotása. Elhelyeztük koszorúnkat és közösen elmondtunk egy imát.

A programsorozat nem ért véget a finom vacsorával. Este a panzióhoz érkezett a Boróka Táncegyüttes két néptáncos párja, akik először mezőségi táncokat mutattak be, majd megtáncoltattak bennünket is. Moldvai és felcsíki lépéseket tanítottak nekünk. Nagy sikere volt az esti táncháznak.

  1. nap

Pénteken a finom svédasztalos reggeli után ismét útra keltünk, és Székelyudvarhelyre, kiváló idegenvezetőnk szülővárosába látogattunk. Kováts Szidónia, aki a város legrégebbi fényképészcsaládjának tagja, sokat mesélt nekünk a belváros pompás épületeiről. Megcsodáltuk a dombtetőn az eklektikus-szecessziós stílusban épült, gyönyörűen felújított, egykori Római Katolikus Főgimnázium épületét, melyben ma a Tamási Áron Gimnázium működik. Az épület főbejárata felett ma ismét a magyar címer látható. Szidónia elmesélte, hogy úgy egyeztek bele a románok, hogy kikerüljön a homlokzatra a címer, ha a magyarok igazolni tudják, hogy az az államosítás előtt már ott volt. A Kováts család birtokában lévő hatalmas fénykép archívumban találtak olyan fényképet, mellyel bizonyítani lehetett a magyar címer létjogosultságát. Láttuk a Vasszékely szobrát, a turulmadaras milleniumi emlékművet és a Nemzeti szoborparkot. Elsétáltunk a Református kollégium előtt is és kóstoltuk a Főtéren működő Nefelejcs fagyizó frenetikus fagylaltkülönlegességeit.

A második programpont a Szejkefürdőn működő kürtőskalácsos felkeresése volt, ahol ki-ki megkapta az előre megrendelt fahéjas, diós vagy vaníliás kalácsát. Összesen 53 nagy, még gőzölgő, ízletes kalács lelt gazdára. Utána betértünk a Mini Erdély Parkba, ahol több mint 90 erdélyi történelmi épület és középkori vár gyönyörű, részletgazdag makettja látható. Néhányan kedvet kaptak, és befizettek egy körre a mini székely gőzösre is.

Ezt követően átsétáltunk Orbán Balázs, a legnagyobb székely sírjához, és itt is elhelyeztük a Marianum koszorúját. Az író, néprajzi gyűjtő, miután beutazta a világot, hazatért szülőföldjére, és gyalogszerrel ill. szekérrel végigjárta a Székelyföld minden települését, várromját, természeti ritkaságát, szorgalmasan jegyzetelt és fényképezett. Alázatos és alapos gyűjtőmunkája eredményét hatkötetben, Székelyföld leírása címen adta ki. Sírja elé egy székelykapu sort állítottak, melyből az utolsó az övé volt.

Délután következett a nap legizgalmasabb része, egy traktor vontatta szekérre szálltunk. Miután mindenki bekente magát naptejjel, hogy nehogy ropogósra süljünk az egyórás traktorozás közben a ragyogó napsütésben, el is indultunk fel a hegyre. Először legelőkön haladtunk át, majd az erdőn. Külön izgalmas volt, hogy zajt kellett csapnunk, hogy elriasszuk a medvéket. Állítólag Hargita megyében jelenleg hatvanszor annyi medve él, mint amennyit elbírna a terület. A csapat hátsó fele állította, hogy ők láttak medvét az erdőben, de hiába kémleltük a hegyoldalt, mi sehol se láttuk a medvét. 😊

A 958 méter magasan lévő Gordon-tetőn álló Jézus Szíve Kilátó volt az első úti célunk, igazi bátorságpróba megmászni a kilátó már csak létrákon megközelíthető tetejét. Onnan már „Jézus fejéből” csodálhatta a panorámát, aki feljutott odáig. A műalkotás 22 méteres magasságával Kelet-Európa legmagasabb Krisztus-ábrázolásának számít. Visszafelé megálltunk egy másik kilátónál egy gyönyörű tisztáson az erdőszélen, ahol házigazdáink már vártak ránk az ízletes vacsorával, sült kolbásszal és miccsel (erdélyi, több húsból készült specialitással), melyet szabadtéren, egy nagy szaletli alatt ülve fogyasztottunk el. Kóstoltunk még sajtkülönlegességet, mangalicaszalonnát, újhagymát és házi kenyeret. Utána a fiúk az erdőben bújócskáztak, míg a lányok a szekéren kártyáztak és beszélgettek. A szekérúton visszafelé láttunk egy elhullott szarvasmarhát vagy lovat, melyből már a dögevő madarak lakmároztak.

A szálláshelyünkre visszatérve lefekvésig még lehetett játszani, jönni-menni a szobák és épületek között, de sajnos elérkezett a bepakolás ideje is.

  1. nap

Szombat reggel fél hétkor keltünk. Először bepakoltunk a buszba, és csak utána költöttük el az utolsó közös reggelinket. Elbúcsúztunk szállásadóinktól, és elindultunk hazafelé. Tudtuk, hogy ismét hosszú út áll előttünk, de még a szombati nap is tartogatott élményeket számunkra. Tettünk egy rövid kitérőt a Tordai-hasadékhoz, túráztunk egy bő órát a „tetejétől talapjáig kettéhasadt” vulkáni természeti alkotásban. A Hesdát-patak mentén haladtunk hol az egyik, hol a másik parton. Időnként függőhidakon kellett átkelnünk, néhol csak libasorban fértünk el a keskeny sziklafalon. Ismét egy izgalmas bátorságpróbában lehetett részünk.

Ezt követően folytattuk utunkat Magyarország felé. Este fél kilencre értünk haza. Meglepően gyorsan eltelt ez a nap is.

 

Hatalmas élmény volt a kirándulás mindannyiunk számára, hálásak vagyunk a lehetőségért. Igazán áldottnak éreztük utunkat, köszönjük a sok értünk elmondott imát. Végig csodás nyári időnk volt, senki sem lett beteg, remekül összekovácsolódott az évfolyam, sok új barátság szövődött a két osztály diákjai között, semmilyen konfliktus nem adódott. A Csillagösvény Utazási Iroda profin összeállított, gyerekbarát programját tanár-diák egyaránt élvezte. Tanulóink közül sokan nem jártak korábban Erdélyben. Érdekes volt látni, hogy kicsit több mint 100 éve ez a terület még a Magyar Királysághoz tartozott, és a Székelyföldön élő magyar testvéreink a románok minden törekvése ellenére máig őrzik identitásukat, nyelvünket, kultúránkat.

 

Az erdélyi kirándulás diákjaink szemüvegén keresztül:

  • „Nekem nagyon tetszettek a helyszínek, de sokkal jobban kötnek a saját élményeim és tapasztalataim, emlékeim vissza Erdélybe. Így, hogy két osztály ment, mint valami csapatépítő hatott ránk. Nagyon összebarátkoztunk a másik osztállyal és ez az iskolára is kiterjedt. Tehát a helyszínek hozzátettek ahhoz, hogy milyen jól éreztük magunkat együtt, mint például a Parajdi Sóbánya vagy a traktorút a Jézus Szíve Kilátóhoz.”
  • „Nekem a legjobban a Jézus Szíve Kilátós program tetszett, mert ki tudtunk nézni a kilátó tetejéről és gyönyörű volt a kilátás. Az is tetszett, hogy a kilátóra traktorral mentünk, és megálltunk erdélyi ételeket enni, majd utána volt lehetőségünk bújócskázni az erdőben.”
  • „Nagyon tetszett a Tordai-hasadék, mert nagyon szép volt a patak az út mellett és a kilátás is gyönyörű volt. Számomra a legérdekesebb program a fazekasműhely meglátogatása volt, mert érdekes volt, hogy olyan apró dolgokat is tudott csinálni a fazekas.”
  • „Nagyon tetszett az erdélyi utazás, mert olyan volt, mintha egy másik Magyarországon lettünk volna. Számomra a legérdekesebb program az iskolalátogatás volt, mert jó volt magyarul beszélő gyerekekkel beszélgetni.”
  • „Nagyon tetszett a Medve-tó és környéke, mert szeretek erdőben kirándulni és nagyon különleges volt a gyógyító iszap. Számomra a legérdekesebb program a korondi kerámiaműhely volt, mert egy nagyobb agyagtömbből egy 1cm-es apró poharat készített a fazekas.”
  • „Nagyon tetszett a Parajdi Sóbánya, mert amikor lementünk, nem éreztem, hogy a föld alatt vagyunk, mert olyan nagy volt a tér és nagyon labirintusos volt.”
  • „Nagyon tetszett a Tordai-hasadék, mert jó volt a sziklák mellett ilyen szép helyen túrázni. A legérdekesebb programnak az iskolalátogatást tartottam, mert többet tudtam meg az erdélyi iskolákról és diákokról.”