Szeptember 23-án hétfőn, sportnapot tartottunk iskolánkban.

Az alsó tagozatos diákok izgatottan készültek erre a délelőttre. Érkezés után mindenki sportruhába öltözött, majd az osztályok levonultak a tornacsarnokba, ahol Várhegyi Cintia edző várta őket. Vezetésével ritmusos latin zenére zumbázni kezdett a kis csapat. A gyerekek gyorsan elsajátították az aerobik, illetve a különböző táncok lépéseiből álló mozdulatokat, és mintegy húsz percen keresztül karibi hangulatot varázsoltak a terembe. Egy kis felfrissülést követően újra a csarnokban gyűltek össze a tanulók, hogy játékos váltóversenyeken vegyenek részt. 10 fős csapatokban mérettették meg ügyességüket, gyorsaságukat az egymást lelkesen biztató csoportok. Volt kúszás, mászás, labdavezetés kézzel – lábbal, szlalomfutás, gátfutás, híres sportolók képének kirakása puzzle darabokból. A nap zárásaként a Masters Sportegyesület táncosainak akrobatikus rock and roll bemutatóját tekintették meg a résztvevők.

Az örömteli, sugárzó arcok végig arról tanúskodtak, hogy mindenki remekül érezte magát és kíváncsian várják a tanulók a következő évi sportos megmozdulást.

 

Baráth Lilla