Gimnáziumunk fizika fakultációs diákjai lehetőséget kaptak részt venni Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósok előadásán. Meghallgattuk, hogy milyen területeken kaptak komoly kiképzést a túlélési technikától a magány elviseléséig. Hallhattunk pár szót az ISS-en végrehajtott kísérletekről, amelyeket többek közt a BME, a debreceni és a pécsi egyetem munkatársai találtak ki, állítottak össze. Tibor számára különösen fontosak voltak a növénytermesztési kísérletek. Megtudhattuk, hogy négy ember űrutazásához hány száz segítő munkája szükséges. A mindennapi életről, közös étkezésekről, az alvás körülményeiről, a kilátásról képes beszámolót láthattunk.

Megtapasztalhattuk, milyen az, amikor a tervezetthez képest mást hoz az élet, hogyan lehet és kell gyorsan döntést hozni, alkalmazkodni a kialakult helyzethez.

Mindannyiunk számára maradó élmény volt.