Szerda reggel korán gyülekeztünk az iskola előtt, majd reggel hét órakor elindultunk Szatmárnémeti felé.

Az út során a velünk tartó fiúknak volt alkalmuk az autószerelő tudományukat bemutatni, mert sajnos defektet kaptunk. Útba ejtettük Szatmárcsekét, ahol megtekintettük Kölcsey Ferenc sírját. Három óra körül érkeztünk meg Szatmárnémetibe, ahol megnéztük a Hám János iskolát a diákok vezetésével, később az iskolához tartozó bölcsödét is meglátogattuk. 18 óra körül érkeztünk meg a szállásunkra Erdődhegyre, ahol a fogadó iskolába járók bográcsba főt gulyással és palacsintával vártak minket. A közösen elfogyasztott vacsora után közös játékkal és beszélgetéssel telt az este. Kilenc óra körül a vendéglátóktól elköszöntünk, majd izgatottan tértünk nyugovóra, remélve, hogy másnap is hasonlóan jó élményekben lesz részünk.

Csütörtök reggel korán ébredtünk. Nyolc órakor elindultunk Szatmárnémetibe, ahol ínycsiklandó reggelivel vártak minket. Utána buszba szálltunk és elmentünk Koltóra. Itt megismerhettük a Koltói kastélyt, vagyis a Teleki család rezidenciáját. Idegenvezetéssel körbejártuk az épületet. Bepillantást nyerhettünk a kastély felújításának a folyamatába, illetve Petőfi Sándor és Teleki Sándor barátságának a történetébe. Ezenkívül a kiállítás egy része részletesebben is kifejtette a költő és Szendrei Júlia nászútját. Majd elutaztunk Nagybányára, ahol ismét idegenvezetéssel ismerhettük meg a Szentháromság templomot. Akinek volt hozzá kedve felmászhatott a Szent István toronyba, ahonnan varázslatos kilátás tárult a szemünk elé. Később rövid séta után megérkeztünk az ebéd helyszínére. Ahol ismét finom falatokat kaptunk. Az étkezés után rövid szabadidő alatt egyénileg is volt lehetőségünk tenni egy rövid sétát a belvárosba. Négy óra körül elindultunk Lunára libegőzni. Felvonóval mentünk fel az 1200 méter magas Pietroasa csúcsra, ahonnan egészen Magyarországig el lehetett látni. Lefelé ismét felvonóval jöttünk, majd elindultunk vissza Szatmárnémetibe vacsorázni. Evés után kilenc óra körül hatalmas élményekkel, de fáradtan tértünk vissza a szállásra.

Másnap reggel nyolc órakor hagytuk el szobáinkat. Gyorsan bepakoltunk a buszba, és elindultunk Szatmárnémetibe. Nagy szeretettel fogadott bennünket a püspökség dísztermében Schönberger Jenő püspökatya, aki röviden elmondta a püspöki palota és az egyházmegye történetét. Majd megtekintettük az épület kápolnáját. Ezen a helyen található az az oltár, amely előtt Petőfi Sándor és Szendrei Júlia házasságot kötött. Később a fogadó diákok szervezésével egy kincskeresés során ismerhettük meg a belvárost. Délben a szatmári diákokkal közösen nagyon meghitt szentmisén vettünk részt. Egy óra körül búcsút vettünk egymástól. Itt még kaptunk egy kis szabadidőt, hogy egyénileg is felfedezzük a várost, majd fél háromkor elindultunk hazafelé.

Este nyolc körül értünk haza hatalmas élményekkel gazdagodva.