Hálatelt szívvel jöttünk ezen a napon az iskolába, hogy visszatekintve az elmúlt hónapokra lezárjuk az iskola 35. tanévét. Mindenekelőtt köszönetet mondtunk a Jóistennek azért a sok kegyelemért, erőért és segítségért, amelyet az elmúlt tanév során kaptunk. A tanév végén 532 diák vette át a bizonyítványt. Főigazgatónő gratulált mindenkinek az egész éves munkához, megköszönte az együttműködést, a bizalmat és a támogatást a szülőknek, a pedagógusoknak az áldozatos munkát, türelmet és elkötelezettséget. Az idei tanévben a kitartó és szorgalmas tanulás jutalmaként 98 diák kitűnő bizonyítványt vehetett át, 9-en kaptak nevelőtestületi dicséretet.
Főigazgatónő beszéde után sor került az arany, ezüst jelvények átadására, valamint a jó tanuló, jó sportoló tanulók jutalmazására is. A díjakat Ungvári Attila Európa-bajnoki bronzérmes magyar cselgáncsozó adta át.
A tanévzáró ünnepélyt az elsős kisdiákok verse, az első b osztályosok vidám tánca, az ötödikesek éneke és gimnazista szavalónk előadása színesítette.



