Repülő Hősök
A „Repülő Hősök – Méhek Megőrzéséért” c. verseny székesfehérvári döntőjén iskolánkból, a 4.a osztályból 8 csapat vett részt. Közülük a Nektárgyűjtő méhek csapat, Füleki Dávid és Losteiner Miklós képviselte a Marianum Iskolát a döntőben.

Május 10-én, szombat délután, ünnepi szentmisére gyűltünk össze az érdi Szent Mihály templomba, hogy együtt imádkozzunk Bogner Mária Margit vizitációs nővér mielőbbi boldoggá avatásáért.
Május 7-én a Lázár Ervin program keretében a Ziránó Színház előadásában tekinthették meg az első és második évfolyam kisdiákjai a Babszem Jankó című bábelőadást. Az interaktív, humoros, zenés mese nagy sikert aratott a gyerekek körében.
Május 7-én a 2.a osztály egy író-olvasó találkozón vett részt a Gyerekkönyvtárban Vadadi Adriennel.
Május 3-án és 4-én szentmisén köszöntöttük az édesanyákat.