Az 1. a osztály tanulóival és szüleikkel 2024. szeptember 07-én a Duna-partra látogattunk, hogy együtt töltsünk egy szombat délelőttöt és megismerjük egymást.

 Reggel 9 órakor találkoztunk a Termal Hotel melletti parkolóban, és onnan sétáltunk le a part közelében lévő tűzrakóhely felé. Letáboroztunk. Előkerültek a finomságok: mindenféle sütemények, szőlő, sült kolbász, savanyúság…A gyerekek labdákat, tollast, focit hoztak. A programunkat azonban a megismerkedéssel kezdtük.

 Egy szép, nagy kört alakítottunk ki, majd mindenki bemutatkozott: ki ő, hol lakik, kik a gyermekei, mivel foglalkoznak…Ezután elénekeltük a Te vagy a fény…kezdetű dalt, amelyet az egyik apuka kísért gitáron. A gyerekekkel már az iskolában megtanultuk ezt a dalt, hogy segítséget adhassanak a szüleiknek. Aztán három csoportot alakítottunk, minden csoport egy-egy szólamot képviselt. Külön szólamonként megtanultuk az ének dallamát, majd közösen el is énekeltük. Nagy sikert aratott! Élveztük a közös mókázást, nótázást!

 Ezután a lakmározás következett. Édes, sós, töltött, sütemények, csigák, golyók, batyuk kerültek az asztalra. Sokféle ételt kóstoltunk, egyik finomabb volt, mint a másik! A gyerekek tollasoztak, fociztak, futkároztak, beszélgettek, ismerkedtek!

 Jó érzés volt látni, hogy egy hét után most újabb barátságok szövődtek a gyerekek és a felnőttek között is.

 Kezdődik az év, folytatódik a munka, de már magabiztosabban, mint egy héttel ezelőtt!

 

Pozsonyi Mária

osztályfőnök