A hatodik évfolyammal védőszentjeink nyomában jártunk Budapesten.
Elsőként ellátogattunk a jezsuiták Jézus Szíve templomába, ahol Sajgó Szabolcs jezsuita atya köszöntötte a csoportot. Néhány értékes gondolatot is megosztott velünk. Tiszteletünket tettük Szent Carlo Acutis ereklyéjénél, imádkoztunk a közbenjárásáért, majd bekapcsolódtunk az atya által vezetett szentségimádásba.
A következő helyszín a Margit-sziget volt. Meglátogattuk az egykori kolostor romját, ahol Szent Margit élt, és a szent egykori sírhelye található. A gyerekek felkészültek a két szent életéből, így jobban megismerhettük egymás védőszentjét.
A program szabadabb, kötetlenebb időtöltésre is adott lehetőséget, sokan bringóhintóval járták be a szigetet, mások játszottak, piknikeztek.
Kellemesen elfáradva, de élményekben gazdagon értünk haza.



