Igazgatónő ünnepi gondolatai

Kedves Végzős Lányok és Fiúk, kedves Ferenc atya és Tanártársaim, kedves Vendégek!

A szalagtűző minden évben felemelő és gyönyörű esemény itt az iskolában, hiszen végzőseink ekkor kapják meg az előző napon megszentelt szalagjukat, amely az egész világnak hirdeti, hogy ők már az utolsó évet töltik a Marianumban, életük célegyenesbe érkezett. A mai naptól büszkén viselhetik az iskola jelvényét körülölelő kék szalagot, az elválás szimbólumát, amely egyúttal az összetartozást is jelzi.

Kedves Végzősök!

A mai szalagavató számotokra nem csak egyszerűen egy ünnepség, melyen feltűzzük ruhátokra az érettségire készülést jelző szalagot. A szalagtűzés a felnőtté válás első lépcsőfoka, melyet hat hónap múlva követ az érettségi vizsga.

A szalag ugyan kicsi, de a jelentése nem is annyira az.  Ez a szalag valamikor egy darab volt és igaz, hogy most feldarabolták, azért, hogy mindnyájan kaphassatok belőle, mégis egy marad. Összeköt titeket egymással, a tanárokkal, az iskolával, a templommal, mert egy szellemiséget jelképez.

A következő félévben a sok tanulás és izgalom mellett talán eszetekbe fognak jutni az elmúlt 4 év, vagy 12 év különleges pillanatai. Mire gondolok? Például Kunfalvi Samu büszke tekintetére, amikor az apró kis elsős kislánnyal lépkedtek fel a bodajki kegyhely lépcsőjén, hogy legfiatalabb és legidősebb diákunk köszöntse a püspök atyát. Vagy azokra a szomorkásból mosolygósba hajló napokra, amikor júniusban megtudtátok, hogy új osztályfőnököt kaptok, és a régitől búcsúzni, az újnak pedig bizalmat szavazni kell. Ezek a pillanatok érlelnek benneteket, és jelentik az útravalót számotokra. Ezek a különleges események készítenek fel benneteket arra, hogy észrevegyétek, megéljétek és elraktározzátok majd életetek további értékes pillanatait is: amikor majd megszorítjátok édesapátok kezét, amikor egy asztalnál ültök a legkedvesebb barátaitokkal, amikor megölelitek majd a házastársatokat, amikor feltétel nélkül sikerül szeretni és becsületesnek lenni, amikor oltalmat adtok az elesettnek, amikor reménytelennek látszó helyzetben is mertek reménykedni …

Mert keresztény hitetek nem eltávolítani akar a természetes emberi mivoltotoktól. Hanem stabilan, megingathatatlanul és boldogan meghagyni benne. Nem kételyeket akar adni, hanem bizonyosságot. És ha egyszer ráérzel erre a nyugalmas egyensúlyra, akkor mindig tudni fogod, hogy mit keress, hová igazodj. Kezdetben még kell a segítség, kellenek a megerősítő válaszok olyan emberektől, akiket elismersz és tisztelsz. De ezek a válaszok – ha jó válaszok – csak abban erősítenek meg, hogy a szíved mélyén te is jól gondoltad. Az igazán értékes, bölcs emberek nem azok, akik valami szenzációsan újat mondanak. Hanem azok, akik újra és újra ráébresztenek és ráerősítenek arra, amit a szíved mélyén mindig is sejtettél.

Kedves Szülők, Tanártársak!

A szalag, kedves felnőttek bennünket is figyelmeztet arra, hogy végzős diákjainknak — egy fontos életszakasz végéhez közeledve — még több biztatásra, még több szeretetre, odafigyelésre, olykor-olykor esetleg figyelmeztetésre lesz szükségük.

Kedves Végzősök!

Abban biztosak lehettek, hogy mi imádkozunk értetek, hogy legyen kitartásotok, hogy rátaláljatok a saját utatokra, hivatásotokra, családotokra, életetekre.

Végül szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, munkáját, akik ezt a mai estét előkészítették, és rendezték, köszönöm Reményi Judit és Zsákai Dávid osztályfőnökök mindenre odafigyelő szervezését, a kollégák háttérmunkáját, Házi Tamás balettművész tánctanítását, és diákjaink előadását.

Szívből kívánom, hogy a mai nap felejthetetlen élmény legyen mindannyiuk számára!