Február 4-én, a Lázár Ervin program keretében, a Duna Művészegyüttes látogatott el iskolánkba a „Kis magyar táncrajz” című produkciójával. Az előadáson a harmadik, hatodik és hetedik évfolyam tanulói vettek részt. Az élménydús előadáson diákjaink betekintést nyerhettek a különböző tájegységek szokásaiba, táncaiba, népviseletébe, mindezt élő zene kíséretében. Kipróbálhatták a csárdás alaplépéseit, a különböző eszközök (kendő, seprű, tejeskanna) használatát is a táncban. Nagy sikert aratott a bemutató!