Kedves ballagó Diákok, Kollégák, kedves Szülők és Vendégeink!

Kedves Miniszteri biztos asszony!

A mai napon, a ballagásra készülve, gondolom több családban elhangzott a jól ismert mondat: „Hogy elrepült ez a 12 év! Mintha ma kezdte volna ez a gyerek az iskolát!” Igen, ez így van!  Tizenkét évvel ezelőtt izgalomtól kipirult arccal, vagy éppen sápadtan léptetek be az iskola kapuján, most pedig az érettségi küszöbén álló fiatalokként ültök itt. A kérdések szinte ugyanazok akkor és most: hogy lesz ezután, mi vár ránk, mit hoz a jövő?

A ballagás az igazi nagy sorsfordulók egyike – olyan ünnep, amikor azok is nyakkendőt kötnek, akik legszívesebben szakadt farmerban lennének.

Jelen van itt az öröm, hogy megküzdöttetek valamivel, és a végére értetek.

Jelen van a búcsúzás, hiszen diákként utoljára jártátok végig jelképesen és valóságban is a mindennap megtett utat.

Jelen van a megtiszteltetés: ahogy alsóbb éves diáktársaitok, szüleitek, barátaitok most összegyűltek, és csak nektek szentelik figyelmüket, idejüket: Ti vagytok most a fókuszban!

És mindezek mellett, jelen van egy kis feszültség is: hiszen az önfeledt ünneplés mögött ott áll a hétfőn kezdődő érettségi.

Igazgatóként nagy megtiszteltetés és felelősség is, útra bocsátó gondolatokat mondani nektek.

Egyszer Böjte Csaba ferences szerzetes mondta, hogy az életünk olyan, mint egy marék aranypor – rendkívüli érték, rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele. Ha bátran és jól használjuk, akkor kamatozni fog, de ha csak a kezünkben tartogatjuk, akkor kipereg az ujjaink közül.

Úgy vélem, kedves Ballagók, hogy eddig jól használtátok a kezetekben lévő aranyport, de figyeljetek, mert életetek felelősséggel teli része még ezután következik! Ha bátran és jól gazdálkodtok vele, akkor azt fogjátok tapasztalni, hogy kamatostól kerül vissza hozzátok.

Most, ezekben a pecekben sok apróbb és nagyobb történetfonal fut össze az emlékeitekben. Ezek a fonalak az együtt töltött évek alatt erős szövetté szövődtek, sok helyen formálódó, határozott mintázatú, tartós, színes szövetté. Benne van a fiatal felnőtté eszmélésetek fonala, az érték, a rend és az értékrend fonala. A barátságok, diákszerelmek, a lelki útkeresések formálódásának fonala. A szövet mintázatát, színét kétségkívül ezek a szálak adják, de tartását, erejét mégsem ezek határozzák meg. A szövet tartását a felvetőszálak adják. A 12.a osztály szövetében meghatározó, erős felvetőszálként van jelen mindaz, amit osztályfőnökeitektől, tanáraitoktól kaptatok. Isten áldja meg őket érte!

Mert az iskola ereje nem a falak és padok minőségében van, hanem a tanárok lelkében, szívében és elméjében. No meg a diákokéban. Tanáraitok határozták meg számotokra az iskola jellegét és minőségét. A sűrűn teleírt táblák, a frontális – mégis eredményes tanítás, a szigorú-emberségesség, vagy az emberséges szigor, a derű és jókedv, amikor annak volt ideje.

Legyetek büszkék arra a tudásra, amit itt megszereztetek, bővítsétek folyamatosan, és alkalmazzátok magatok és a körülöttetek lévők hasznára. Így tudtok kapcsolódni ahhoz a több mint 1000 éves örökséghez, amit Magyarországnak nevezünk.

Közületek többen még személyesen hallhattátok 2023-ban Ferenc pápa fiatalokhoz intézett gondolatait: „Isten minden esésnél kész arra, hogy felemeljen bennünket! Soha nem szabad tehát félnünk, hogy vele járjunk és vele haladjunk előre az élet útján. Isten mindig megbocsát!”

Kedves Ballagók! Még hátra van az érettségi, és azután a Marianum is már csak múlt idő lesz. Számotokra már nem lesz több iskolai Veni Sancte és Te Deum, közös iskolai ünnepek és hétköznapok. Már az utánatok jövők fogják érteni a csütörtök reggeli iskolarádió kedves poénjait, és a szomszédba átrúgott focilabdákért sem ti fogtok kerítést mászni. (Bízom benne, hogy mások sem!) A tantermetek falát díszítő kedves életképek mozaikja is lassan lekerül a falról! És minden, ami valaha az osztálytermetekben történt, ott marad, lezárul és már csak szép emlék lesz. Mindegyikőtök számára kinyílik a világ, új kihívások jönnek, amik talán még az érettséginél is nehezebbek lesznek.

Most, amikor megköszönjük a Jóistennek a tanulmányaitok alatt kapott kegyelmeket, picit szomorúan élitek át az elválás pillanatait. Búcsút intetek mindennek, ami ismerős, már-már kényelmes is volt. Gondoljatok most hálával azokra, akik segítettek, biztattak, bátorítottak az évek folyamán – szüleitekre, családtagjaitokra, barátaitokra és tanáraitokra is.

Szeretném megköszönni Bognár Edit és Zsákai Dávid osztályfőnököknek, hogy az eltelt 4 évben odafigyeltek rátok, és mindig a jó irányba tereltek benneteket.

Adjon a Jóisten a következő évek feladataihoz, hivatásotokhoz és személyes életetekhez számotokra elegendő erőt, hitet és egészséget! Isten veletek!