Iskolánk 7. évfolyamának idén is lehetősége nyílt részt venni a Határtalanul programban, amelynek keretén belül ellátogathattunk néhány, országhatáron kívül élő magyar közösséghez. Az áprilisi utazást megelőzően egy előkészítő órán vettünk részt a Magyar Földrajzi Múzeumban.

Előkészítő óra

Az előkészítő órát két alkalomra bontottuk. Az első alkalommal március 19-én Jávor Gellért muzeológus, az érdi Földrajzi Múzeumban egy élményszerű foglalkozás keretében vezetett be minket Erdély földrajzába és történelmébe, bemutatta az ott élő, egyre fogyatkozó magyarság társadalmi helyzetét és kapcsolatát a többi, Romániában élő nemzetiséggel. Az út közben ránk váró nevezetességek áttekintése után összegzésként egy jó hangulatú Kahoot-játékkal zárult a múzeumi tanóra.

Az előkészítő óra második alkalmán osztályfőnöki óra keretében a „Barangoló – digitális tartalomtárral is megismerkedtek tanulóink. A digitális feladatgyűjtemény segítségével diákjaink tovább bővítették játékosan ismereteiket Erdély nemzetiségeivel, formakincseivel, az erdélyi fejedelemség legkiemelkedőbb épületeivel. Ízelítőt kaptak az ottani jellegzetes ételekről is, még nagyobb kedvet csinálva az utazáshoz.

Kirándulás

Az erdélyi kalandra április 9-12. között került sor, és már napokkal előtte izgatottan készülődtek rá a diákok és a kísérő tanárok egyaránt. A Csillagösvény utazási iroda szervezésében megvalósult program a Királyok és fejedelmek útján Erdélyben címet viselte, tehát utunk során a magyar történelem uralkodóinak és fejedelmeinek nyomába eredhettünk.

Április 9.

Az első napunk az utazás jegyében telt, már hajnalban gyülekezni kezdtünk az iskolánál, hogy aztán 6 órakor elindulhassunk a határ felé. Miután Ártándnál kiléptünk az országból, az első komolyabb megállónk Nagyváradon volt. Itt találkoztunk kedves idegenvezetőnkkel, Bokor Judithtal, aki végig velünk maradt a 4 nap során.

Nagyvárad központjában sétálva több, egykori magyar intézménynek helyt adó épületet nézhettünk meg, majd a Sebes-Körös partján haladva gyönyörködhettünk a nívós, szecessziós palotákban. Az Ady Endre Múzeumban egy modern, látványos, interaktív kiállítást járhattunk be, ami sok tárgyat és forrásanyagot tartalmazott a költő életéhez és műveihez kapcsolódóan. A tárlat megtekintése után Pápay Zoltán helytörténész és magyarságkutató fogadott minket a Góbé csárdában, aki nemcsak a partiumi és erdélyi látnivalókról beszélt, hanem igen vehemensen, lelkesen felvázolt néhány érdekes, esetleg vitatott témát a magyar őstörténettel kapcsolatban.

A délután folyamán haladtunk tovább a szállásunk felé, útközben megálltunk még Királyhágón, amely évszázadokon át volt Partium és a történelmi Erdély határa. Egy rövid fotós szünet után felkerestük a körösfői vásárt, ahol apróbb szuveníreket, helyben készült emléktárgyakat tudtunk vásárolni. Vacsoraidőben érkeztünk meg Torockóra, a Móricz panzióba, ahol az első két éjszakát töltöttük. A hangulatos, igényes szálláson finom, bőséges vacsora és kandallóban lobogó tűz várta az évfolyamot.

Április 10.

Igazán csak következő reggel döbbentünk rá, hogy milyen fantasztikus környezetben helyezkedik el a panziónk. Az 1129 méter magas Székelykő lábánál, az utolsó utcában laktunk, a kert oldalában kezdődött a hegyre vezető meredek, sziklás emelkedő. Nem sok település lakói mondhatják el magukról, hogy naponta két napfelkeltét élhetnek át. A torockói embereknek ez megadatott, ugyanis a hajnal első sugarai után elbújik a Nap Székelykő mögött, majd néhány óra elteltével újra előbukkan a kopár hegy mögül. Torockó méltán érdemelte ki az Europa Nostra-díjat 1999-ben, hiszen épített öröksége, egységes, hagyományos faluképe egyedülálló a Kárpát-medencében és szerte a kontinensen is.

Második napunkat Torockó történelmének és hagyományainak megismerésével kezdtük, ellátogattunk a helyi néprajzi gyűjteménybe. A vasfeldolgozás folyamatának megismerésén és fennmaradt tárgyi emlékein kívül bepillantást nyerhettünk a helyi népviselet jellegzetességeibe, illetve a hagyományos torockói bútorfestészet történetébe is.

A legtöbb kalandot ez a nap tartogatta számunkra, ugyanis egy nehéz terep várt ránk a délelőtt folyamán, mégpedig a 2 km hosszú Tordai-hasadék. A kezdeti könnyed séta fokozatosan egyre több fegyelmet és koncentrációt igényelt az évfolyam részéről. A kiépített, széles gyalogút egyre szűkült, a stabil betonhidakat ingatag függőhidak váltották fel, majd hirtelen egy keskeny sziklaperemen találtuk magunkat, ahol acélkábelbe kapaszkodva kellett előre haladnunk anélkül, hogy beleesnénk a több méter mélyen alattunk kanyargó Hesdát-patakba. Az idegenvezetőnk fiatalos tempójának köszönhetően épp időben sikerült visszaérkeznünk a buszhoz, ugyanis egy hirtelen támadt hóvihar kísérte buszunkat egészen a tordai sóbányáig.

A sóbánya döbbenetes méretéről a bejáratnál még mit sem sejtettünk. A forgókapun túljutva kerültünk előbb a felszín alatti, sófeldolgozáshoz kapcsolódó kiállítótérbe, ahol régi, fából készült emelőszerkezeteket és egyéb, sóbányászathoz használt eszközöket tekinthettünk meg. Judith élménydús ismertetése kapcsán derült ki számunkra, hogy a bányában az egyetlen fafajta, amit használni tudtak, az a fenyő volt. Hiába számít puhafának, a gyantatartalma miatt mégis ez az egyetlen sónak ellenálló építőanyag, amiből a sókitermelést segítő szerkezeteket, lépcsőket, egyebeket meg tudták építeni. 13 emeletnyit gyalogoltunk lefelé egy hatalmas, koporsó keresztmetszetű tárnába, aminek az alján egy szórakoztató komplexum került kiépítésre. Óriáskerék, színházterem, játszótér, biliárdszalon, csónakázótó, minigolf, meghökkentő látvány volt az egész.

A bányát elhagyva kincses Kolozsvár felé vettük az irányt, ahol elsőként az erdélyi gótika talán legnevesebb épületébe, a Szent Mihály-templomba látogattunk el. A városban tett sétánk során felkerestük Mátyás király illetve Bocskai István szülőházát is, valamit a Farkas utcai templomot és a Babes-Bolyai Tudományegyetem patinás épületét is. Este fejedelmi vacsora várt minket Torockón, jó hangulatban telt az este, és élményekkel teli napot zárhattunk.

Április 11.

Torockót végleg magunk mögött hagyva erdélyi körutunk újabb, jelentős állomásaira indultunk a harmadik nap reggelén. Először Nagyenyed híres református kollégiumát néztük meg, majd megemlékeztünk az 1849-es magyarellenes vérengzés áldozatairól, emléktáblájuknál koszorút helyeztünk el.

Továbbhaladva Gyulafehérvárra látogattunk el, az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosába. A fejedelmi és érseki palota bejárása után hosszabb időt töltöttünk az érseki székesegyház falain belül. A XII. században épült monumentális templom ad örök nyughelyet a magyar történelem jelentős uralkodóinak, például a Hunyadiaknak, János Zsigmondnak és Izabella királynénak, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmeknek, valamint az erdélyi magyarság megmaradásának szimbólumává vált Márton Áron püspöknek is.

Leültünk a templom első soraiba, és megkért minket az idegenvezetőnk, hogy gondolkodjunk el rajta, mi mindenért lehetünk hálásak. Több diák bátran megosztotta értékes gondolatait az évfolyammal, majd a Miatyánk és az Üdvözlégy elimádkozásával adtunk hálát. Ez a megindító csendesség, imádságos néhány perc valódi ajándék volt mindannyiunk számára.

A harmadik nap utolsó látnivalóit Déva tartogatta számunkra. A népballadából ismert híres vár megtekintése után a Böjte Csaba által életre hívott Dévai Szent Ferenc Alapítvány épületébe látogattunk el. Egy kiskora óta ott élő fiatal lány, Dorottya mesélt a gyámságba vett gyermekek mindennapjairól, az otthon működéséről és a nevelőszülők feladatairól.

A hetedikesek érdeklődve hallgatták különösen a beszámoló azon részét, amikor Dorottya az önálló, nagybetűs élet elkezdéséről, a felnőtt életben való helytállásról és boldogulásról mesélt. Intézményben felnőtt fiatalként sokkal bátrabban és motiváltabban viszonyul a tanulmányaihoz és a munkavállaláshoz is, próbál minden lehetőséget megragadni, proaktívan viszonyulni a mindennapos helyzetekhez ahelyett, hogy várakozna élete nagy pillanatára, ami ki tudja, mikor jönne szembe. Az utolsó éjszakát Csernakeresztúron töltöttük három külön szálláson, a bőséges ellátásra és a vendéglátók kedvességére itt sem lehetett panaszunk.

Április 12.

Hazautazásunk reggelén mindent összepakolva elindultunk a határ felé. Útközben akadtak még látnivalók bőven, amiket kár lett volna kihagyni. Vajdahunyad várában Judith nem egy klasszikus idegenvezetéssel készült, hanem egy kincskeresés jellegű csoportjátékkal. A gyönyörűen felújított vár jellegzetességeinek megkeresését feladatként kapták meg a csoportok, hol egy vízköpőt, hol címereket, hol pedig misztikus lények ábrázolását kellett megtalálniuk a gyerekeknek. Észre se vették, de lelkesen, izgulva, rohangálva járták be a Hunyadi-Bethlen kastély szinte minden zegzugát, rejtett lépcsőházát és kínzókamráját.

Vajdahunyad után Arad felé vettük az irányt, útközben lehetőségünk volt Solymos várának meglátogatására is. Utazásunk utolsó jelentős megállója Aradon volt. Felkerestük a vértanúk emlékhelyét, ahol elhelyeztük az iskola koszorúját. A belvárosban sétálva Judith vezetésével megcsodálhattuk a Kárpát-medence egyik legnagyobb templomát, a Páduai Szent Antal templomot, ami a minorita rend székesegyháza. A városháza, a Bohus-palota és az Új Színház épületét magunk mögött hagyva egy-másfél órányi szabadidőt tölthettünk el a városközpontban. Elbúcsúztunk kedves idegenvezetőnktől, Judithtól, aki életvidámságával, közvetlenségével és humorával emlékezetessé tette az erdélyi körutunkat.

Aradon buszra szálltunk, és hazaindultunk. Zökkenőmentesen, a várható időpontnál jóval korábban értünk vissza Érdre. A négynapos kirándulás élményei mind egyéni, mind közösségi szinten maradandónak bizonyultak, a két osztálynak sikerült még jobban összekovácsolódnia a rájuk váró utolsó általános iskolai tanévre.

Diákjaink összegzése az utazásról:

„Nagyon hangulatos, jó kirándulás volt, rengeteg új élményben volt részem.”

„Erdély csodálatos hely! Nagyon sok szép emlékkel gazdagodtunk, köszönjük ezt a fantasztikus 4 napot!”

„Szép élményekkel gazdagodtam ebben a néhány napban. Számomra a legnagyobb élményt a Tordai-hasadék jelentette. Remélem, egyszer a családommal is eljutok ezekre a helyekre!”

Értékelő óra

Az értékelő óra megtartását osztálykeretben valósítottuk meg. Elsősorban a megismert helyszíneket és eseményeket felidézve, időrendi sorrendben téve tekintettük át a megszerzett ismereteket. Az értékelés során kötetlen beszélgetés formájában mindenki elmondhatta legkedvesebb emlékét, fényképes élménybeszámolót tartottunk egymásnak. Beszélgettünk arról, hogy ki milyennek ismerte meg az erdélyi vidéket, embereket, diákokat, megbeszéltük, írásban összegyűjtöttük, kit melyik helyszín érintett meg leginkább és miért, mi volt a legélménydúsabb program. Az osztályterem hátsó falára a legemlékezetesebb élményekről készült fotó dekorációt készítettünk.