Kedves Végzős Lányok és Fiúk, Ferenc atya és Tanártársaim, kedves Vendégek!

Azt tapasztaljuk, hogy az ifjúság általában nem szereti a hagyományokat, sőt igyekszik szakítani a rájuk hagyományozott szokásokkal. A szalagavató a kivételek közé tartozik, hiszen inkább a tanárok, szülők szokták feltenni a kérdést: Megéri-e ez az alkalom a sok fáradságot, időráfordítást, vitát és feszültséget? A felnőttek óvatos felvetéseire mindig ugyanaz az ifjúság válasza: mi is szeretnénk szalagavatót, hiszen az előttünk járóknak is volt, más iskolába járó társainknak is van.

Miért is maradt meg és miért él ez a rendezvény ennyire szilárdan a középiskolák életében? Miért ragaszkodnak annyira hozzá az érettségi felé közeledő diákok, miközben a felkészülésre fordított időt hasznosabb dolgokra is fordíthatnák – tanulás, nyelvvizsga, érettségi?

Úgy tűnik, hogy a fiatalok úgy tekintenek a szalagavatóra, mint a felnőttkor küszöbére. Olyan alkalom ez, amikor abban a közegben, ahol botladozó kisdiákként megjelentek, a virtuális létrán fokozatosan előrejutottak, most komoly megmérettetésre készen álló ifjú hölgyként, illetve fiatalemberként léphetnek fel. Ahogy az első táncpróbák botladozó lépései, gyakran nevetésbe fúló próbálkozásai láttán nehéz volt elképzelni, hogy ebből egy élvezhető és szórakoztató produkció lesz, ugyanúgy csak az igazán jó pedagógus látta a remegő kisdiákban a jövő tudósát, mérnökét, tanárát, vagy éppen orvosát.

A szalagavató valójában egy olyan jelképes közös erőpróbája az osztálynak, osztályfőnöknek és tanároknak, amely bizonyítani kívánja, hogy képesek vagyunk közösen valamit létrehozni, bemutatni, másoknak örömet szerezni.

Szeretettel köszöntelek tehát Titeket – kedves Végzősök – ezen a jeles napon, ami egyfajta vízválasztó is életetekben. A rövidesen feltűzésre kerülő kis szalag arra emlékeztet Titeket, hogy napjaitok meg vannak számlálva abban az iskolában, amely életetek egy fogékony és még talán formálható korszakában nevelni, oktatni, fegyelmezni, jutalmazni, az életre próbált készíteni.

Legyetek büszkék erre a tegnapi napon megszentelt szalagra, hiszen egy olyan iskola jelképét viselhetitek, amely több éve a hitben gyökerező tudás, szeretet és emberi méltóság jelképe.

Azt kívánom, hogy ez a szalag ne azt erősítse bennetek, hogy „felnőttek lettetek, most már mindent megengedhettek magatoknak, túlléphettek az iskolai és családi szabályokon, előírásokon”, hanem sokkal inkább azt tudatosítsa, hogy „diáktársaitok, szüleitek, barátaitok ezentúl felelősségteljesebb, komolyabb viselkedést és döntéseket várnak tőletek”.

Tehát a most megkapott szalag emlékeztessen arra, hogy olyan életszakaszba léptetek, amikor nagyon komoly döntéseket kell meghoznotok. A pályaválasztással kapcsolatos döntések felelősséget, érett gondolkodást követelnek. Ne a rövidtávú és divatos csábításnak engedjetek! Csak saját erőtök és lehetőségeitek reális számbavétele, meg a tudatos és kitartó munka hozhat valódi eredményt.

Az Istennel kapcsolatban lévő és rá figyelő ember azt is megtapasztalja, hogy milyen jó ezekben a kérdésekben elfogadni a Gondviseléstől való irányítást.

Engedjétek meg, hogy egy valós veszélyre is felhívjam a figyelmeteket. Gyakori tapasztalat az, hogy egy osztály életében a szalagavató az utolsó közös vállalkozás. Az ünnepi hangulat után nem könnyű újra beülni az iskolapadba, szembesülni az érettségi, felvételi követelményekkel. Könnyen előfordulhat, hogy az eddig jól működő közösségek felbomlanak, hiszen mindenki az egyéni céljait helyezi előtérbe, ezért nem hajlandók segíteni, támogatni egymást a közösség tagjai. Továbbra se tekintsétek versenytársnak az osztálytársat. Szánjatok időt az osztályközösség ápolására, mert a középiskolai barátságok egy életre szólnak. A talentumokról szóló jézusi példázat a jövőben különösen is aktuális lesz: aki el akarja rejteni ismereteit, nem hajlandó megosztani másokkal, az szegényebbé válik. Aki hajlandó továbbadni ismereteit, kidolgozott érettségi tételeit, időt szánni a másikra, segíteni, ha elakad, megtapasztalja, hogy valójában ő járt jól, ő fejlődött és gazdagodott.

Kedves Szülők, Tanártársak!

A szalag, kedves felnőttek bennünket is figyelmeztet arra, hogy végzős diákjainknak — egy fontos életszakasz végéhez közeledve — még több biztatásra, még több szeretetre, odafigyelésre, esetleg figyelmeztetésre lesz szükségük.

Kedves Végzősök!

Abban biztosak lehettek, hogy mi imáinkkal kísérünk benneteket, hogy legyen kitartásotok, hogy rátaláljatok a saját utatokra, hivatásotokra, családotokra, életetekre.

 Végül szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, munkáját, akik ezt a mai estét előkészítették, és rendezték, köszönöm Reményi Judit és Cser-Müller Zsófia osztályfőnökök mindenre odafigyelő szervezését, a kollégák háttérmunkáját és diákjaink előadását.

Szívből kívánom, hogy a mai nap felejthetetlen élmény legyen mindannyiuk számára!

Takácsné Tóth Noémi főigazgató