- február 20-án Farkas Zsófia tanárnő kíséretében Budapestre, a Goethe Intézetbe utaztunk, ahol a Nemzetközi Német Olimpia magyarországi döntőjén vehettünk részt. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a legjobb csapatok között képviselhettük iskolánkat.
A döntőben a legjobb 12 páros mérte össze tudását. A verseny első részében hallott és olvasott szövegértési feladatokat oldottunk meg, majd a második részben – 20 perc felkészülést követően – egy ott helyben kapott témáról kellett prezentálnunk. A feladatok komoly kihívást jelentettek, ugyanakkor izgalmasak és motiválóak voltak.
A szünetben lehetőségünk nyílt beszélgetni más iskolák diákjaival, új kapcsolatokat kialakítani és tapasztalatot cserélni. Külön öröm volt megtapasztalni, mennyi lelkes és tehetséges tanuló vesz részt a német nyelvi versenyen.
Bár a döntőt nem mi nyertük meg, teljesítményünkre és csapatmunkánkra büszkék vagyunk, és értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Ezúton is gratulálunk a gödöllői párosnak a győzelemhez!
Balogh Nóra és Lakner Rebeka, 9.a osztály


