Már hagyomány az iskolánkban, hogy környezetünk növény-és állatvilágának, védelmének megismerésére, meghívjuk Völgyi Gergely erdőpedagógust.
Az idén, március 17-én és 18-án érkezett hozzánk a „Garabonciás”, aki erdő-és mezőismereti foglalkozást tartott az 1. és 2. osztályosoknak. A tanulók megismerkedtek az erdő, mező növény-és állatvilágával. A szemléletes, motiváló előadás felkeltette a tanulók érdeklődését. A foglalkozás során interaktív módon felépítettek egy táplálékláncot, amelyből mindenki számára jól érzékelhetően kiderült, mennyire fontos a teremtett világ valamennyi élőlényének megóvása, védelme, milyen nagy szerepe van mindegyik élőlénynek ebben a hálózatban. Sok-sok érdekes dologgal ismerkedhettek meg a gyerekek: állatok csontvázával, prémjével, agancsokkal, amelyeket meg is tapinthattak, rovarok fejlődésével, növények lenyomataival. Közben rengeteg újdonságot tanulhattunk ezekről a növényekről, állatokról.
A 3. évfolyam tanulóinak a méhekről tartott foglalkozást. Megismerték a méhek életét, szerepét, azt, hogy a méhek nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a természet körforgásában. Létfontosságú a természetben betöltött szerepük, ezért, védenünk, óvnunk kell őket!
A 4. évfolyamos diákok a kert élővilágával, a talaj-komposzt, kártevők fogalmával, hasznos rovarokkal ismerkedtek meg. Megtanulták, milyen a madár-és rovarbarát kert.
Nagyon figyelmesen hallgatták a gyerekek az előadót, értően vettek részt a foglalkozásokon. Élménydús, értékes délelőttöket töltöttünk együtt.
Jó volt megtanulnunk, ráébrednünk, hogy Isten összes teremtményére egyaránt vigyáznunk kell. Felelősek vagyunk a Földünkért mindannyian!
Pozsonyi Mária



