1. május 13-án reggel 6 óra előtt a kápolnában kezdtük a zarándoklatunkat egy közös reggeli imával. Kértük a Szűzanya segítségét az egész zarándoklatra majd elindultunk Mariazellbe 37 fővel: 27 gyermekkel és 7 szülővel. Az idén velünk tartott Ferenc atya is.

Első állomásunk Heiligenkreuz volt, ahol az apátság ciszterci kolostorát látogattuk meg. Ferenc atya bemutatta az apátsági templom történetét.

Tovább indultunk: Lilienfeld és Annaberg következett. Csodálatos templomokat, havas hegycsúcsokat láttunk. A déli órákban együtt énekeltük el a Mennynek Királyné Asszonya című éneket, köszöntve a Szűzanyát.

Az idén a Korda zarándokház bezárása miatt új szálláshelyen, a Himmelreich Hotelben szálltunk meg. Mariazellben, a Bazilikában délután 3 órakor tartott szentmisét Ferenc atya, majd elsétáltunk a Kálváriára. Ott elénekeltük közösen a Lorettói litániát.

Este játék következett. Ferenc atya vidám, közösségi játékokat tanított a gyerekeknek, amelyek nagy sikert arattak mind a gyerekek, mind a szülők körében. Vacsora után esti imát mondtunk, énekeltünk és pihenni tértünk.

Másnap – május 14-én – reggeli után szentmisére mentünk a Bazilikába, majd túrázni indultunk a Bürgeralpe-ra. Fent a hegyen megkóstoltuk az Edelweiss Hüttében a Wiener Apfelstrudelt, azaz a bécsi almás rétest, majd kis vonatoztunk a kalandparkban.

Ebédre visszatértünk a Himmelreich étterembe, majd ezután autóbuszra szálltunk, és Lunz am See felé vettük az irányt. Útközben megálltunk Wildalpenben, és ellátogattunk a csodálatos barokk stílusú Szent Borbála templomba. Ott elénekeltük a litániát a gyerekekkel és a szülőkkel együtt. Sajnos az esős idő miatt Lunz am See-ben a hajókázás elmaradt.

Visszatérve Mariazellbe megvacsoráztunk, majd Ferenc atyával játszani mentek a gyerekek. Este 9 órakor elmondtuk az esti imát és aludni tértünk.

Másnap reggel –május 15-én- már szinte teljesen elállt az eső. Reggeli után szentmisét tartott Ferenc atya a Bazilikában, majd kegytárgyakat és apró kis ajándékokat vásároltunk a bazárban.

Hazafelé 11 órakor indultunk. Erlaufsee-ben álltunk meg először, ahol megcsodáltuk az ezerféle zöld színben pompázó hegyi tavat. Itt a gyerekek hintáztak, futkároztak, játszottak…, majd elmentünk a Mária-vízeséshez (Marienwasserfall). A meredek sziklafalról hatalmas erővel zuhogott le a víz. A vízesés mögött Mária-szobrot láttunk.

Utunkat Maria Schutz felé folytattuk. A városka híres a kolostori fánkjáról, mely a városban található templom házi specialitása. Baracklekvárral töltik, porcukorral szórják meg. A fánkokat egy régi családi recept alapján sütik, közvetlenül a vendég szeme láttára, a kolostor fánkos konyhájában (osztrák neve: Klosterkrapfen kuchl). Fánkozás után átmentünk a gyönyörű kéttornyú, barokk stílusban épült templomba, ahol elénekeltük a litániát, majd az oltár mögött lévő gyógyító forrás vizéből megtöltöttük az üvegeinket.

Este 7 óra előtt értünk haza, kissé fáradtan, de élményekben bővelkedve.

 

Pozsonyi Mária