2026. szeptember 1-jén, nyárias melegben kezdtük meg a tanítást a 2026/2027-es tanévben. Hagyományaink szerint, az első osztályosok a nyolcadikosainktól kapták meg a Marianum családhoz tartozás szimbólumát, a marianumos nyakkendőt.

Ezt követően, 9 órától ünnepélyes tanévnyitó szentmisére gyűltek össze kicsik és nagyok iskolánk tornacsarnokában. A legkisebbek, elsőseink, és a gimnázium első osztályának tanulói, valamint az új kollégák is külön vonultak be, mintegy bemutatkozva a többieknek. Ezután kezdődött a szentmise, amelyben Ferenc atya külön-külön is megszólította az egyes évfolyamokat. Gondolatait ez évi szentírási jelmondatunk köré építette, ami így szól: „Az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32). A kicsiknek azt tanácsolta, hogy mindig igazat mondjanak. „Mert aki igazat mond, annak nincs szüksége arra, hogy állandóan emlékezzen arra, milyen történetet talált ki. Az igazság egyszerű, az igazság szabaddá tesz.” A felsősöknek: „Ne hagyd, hogy mások mondják meg, ki vagy!” Az értékeinket nem mások adják, Jézus szemében mindegy, hogy ki milyen, miben jó, vagy éppen nem, Ő, ha ránk néz, azt mondja: „Szeretlek.” Ez az igazság tesz szabaddá. Végül a gimnazistákhoz szólt. „A szabadság nem az, hogy mindent megtehetsz.” A szabadság azt jelenti, hogy „Képes vagyok a jót választani. Szabad vagyok jót tenni.” Egy új tanév egyben új lehetőség is, nemcsak az fontos, hogy mit tanultam, mennyit tudok, hanem hogy milyen ember lett belőlem és mit kezdek azzal, amit megtanultam. A szép és mindenkit megérintő gondolatok után a szentmise végén egy gyönyörű záróáldásban is részesülhettünk.

„A mindenható Isten, aki a tudás és bölcsesség forrása, áldjon meg benneteket!

Adjon nektek örömteli tanulást, jó barátokat, bátor szívet és kitartást a nehézségekben!

Jézus Krisztus, aki az út, az igazság és az élet, vezessen benneteket minden döntésetekben!

A Szentlélek, aki a bölcsesség és az értelem Lelke, világosítsa meg értelmeteket és erősítse meg szíveteket!”

Dornbach Katalin

hitoktató