Hangszervándor – Hangszerek a világ négy égtájáról – Hangszerbemutató
Fejér Simon, zenész, dalszerző a nagysikerű Lengemesék című animációs film zeneszerzője kalauzolt el minket egy zenei előadáson keresztül a világ négy égtájára.
Fejér Simon, zenész, dalszerző a nagysikerű Lengemesék című animációs film zeneszerzője kalauzolt el minket egy zenei előadáson keresztül a világ négy égtájára.
November 29-én, kora reggel indultunk Bécsbe, hogy advent első vasárnapját megelőző szombaton egy szép és tartalmas napot töltsünk az osztrák fővárosban.
A szalagtűző minden évben különleges esemény az iskolában, hiszen végzőseink ekkor kapják meg az előző napon megszentelt szalagjukat, amely hirdeti, hogy ők már az utolsó évet töltik a Marianumban.
A 2025. november 5-én tartott gimnáziumi nyílt napon a humán munkaközösség egy játékos drámapedagógiai foglalkozáson keresztül nyújtott betekintést a működésébe.
Szombaton iskolánk egy kis csoportjával részt vettünk az idei, sorrendben a 7. Forráspont rendezvényen, ahol közel 4000 fiatallal együtt ünnepelhettük és dicsőíthettük Istent. Az esemény hitünk óriási megerősítését jelentette számunkra.
A Szentév alkalmából a Székesfehérvári Egyházmegye oktatási intézményeiből 100 pedagógus zarándokolt Olaszországba az őszi szünetben.
Iskolánkban minden évben november 11-én megelevenedik a Márton-napi hagyomány. Így volt ez idén is.
Október 22-én az október 23-ai eseményekre emlékeztünk.
Október 8-án a Szabó Szabolcs Alapítvány által támogatott mobillabor programon vehetett részt a 8.b osztály.
2025. október 18-án tartottuk iskolánkban a pályaorientációs napot.