Nyílt nap a gimnáziumban
November 6-án nyílt napot tartottunk a gimnáziumban, ahová szeretettel vártuk az érdeklődő diákokat.
November 6-án nyílt napot tartottunk a gimnáziumban, ahová szeretettel vártuk az érdeklődő diákokat.
Október 22-én, iskolai ünnepség keretein belül emlékeztünk meg az ’56-os forradalom eseményeiről.
11-12. évfolyamos gimnazistáink az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy külön, csak Marianumosoknak szervezett vetítésen vettek részt október 22-én.
Október 14-én a 7.b osztály játékdélutánt tartott az iskolában.
A hétvégén elkezdtük az iskolai természetjáró kirándulásainkat. Célunk, hogy ezeken az alkalmakon teljesítsük az Országos Kéktúra útvonalát.
Dr. Pécsi Rita neveléskutató „Százszor is megmondtam” című előadásában az érzelmi intelligencia (EQ) fontosságára hívta fel a figyelmet a nevelésben.
A Magyar Zene Háza varázslatos kialakítása és a sok különleges eszköz rabul ejtette a 7.A osztályt is. A közös zenélést mindenki nagyon élvezte, sajnos az idő hamar elrepült, de sok szép élménnyel gazdagodtunk.
A 6.a osztály október 10-én falmászáson volt a sport43 program keretében itt Érden.
2024. október 11-én szombaton az 1.a osztállyal és szüleikkel, testvéreikkel Törökbálinton jártunk.
2024.10.10-én osztálykirándulásra mentünk Visegrádra, ahol izgalmas élmények vártak ránk.