EHM hittanverseny 2026
2025. szeptemberének első hétvégéjén két nagy eseményre került sor a világegyház és a magyar egyház életében is.
2025. szeptemberének első hétvégéjén két nagy eseményre került sor a világegyház és a magyar egyház életében is.
Iskolánk február 25-én idén is megemlékezett a kommunista diktatúrák áldozatairól.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az Érd Kiváló Diákja Emlékérem adományozásával díjazta az előző tanévben kiváló eredményt elért diákok teljesítményét.
A szeretet és az egymás iránti tisztelet jegyében rendezte meg iskolánk az idei Szent Valentin-napi versenyét.
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az idei alkalommal is szép számmal, közel 260-an vettünk részt a Szent Imre Alapítvány által rendezett bálon.
Gimnáziumunk fizika fakultációs diákjainak lehetőségük nyílt részt venni Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósok előadásán.
Január 30-án a farsang jegyében megtartottuk második iskolaelőkészítő foglalkozásunkat. Az érdeklődő gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a játékos feladatokba.
2026. január 23-25 között a 2. A osztály 17 tagja szüleikkel együtt Dobogókőre kirándult.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A hetedik évfolyam ünnepi előadásával emlékeztünk meg erről a napról.
A gimnázium 11–12. osztályos tanulóinak rendhagyó irodalmi élményben volt része, hiszen az iskola falai között tekinthették meg Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művének színházi feldolgozását.