Tizedik Alapítványi Bál
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az idei alkalommal is szép számmal, közel 260-an vettünk részt a Szent Imre Alapítvány által rendezett bálon.
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az idei alkalommal is szép számmal, közel 260-an vettünk részt a Szent Imre Alapítvány által rendezett bálon.
Gimnáziumunk fizika fakultációs diákjainak lehetőségük nyílt részt venni Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósok előadásán.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A hetedik évfolyam ünnepi előadásával emlékeztünk meg erről a napról.
A gimnázium 11–12. osztályos tanulóinak rendhagyó irodalmi élményben volt része, hiszen az iskola falai között tekinthették meg Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művének színházi feldolgozását.
A nagy hó örömére az iskola összes diákja kivonult az udvarra, sportpályára és hóemberkészítő versenyen vett részt.
Sok éves hagyomány iskolánkban a Betlehemes játék előadása, amely mindig a 3. évfolyam ajándéka diáktársaiknak.